Szilágyi Leonóra, a központ irodavezetője szerint "érdekes, hogy a szobában hét számítógép volt, mégis csupán ebből az egyből szerelték ki a winchestert".
Elmondása szerint az eltűnt adatbázisban a megye civil szervezeteire vonatkozó adatok voltak, köztük egy sor személyes adat is, nevek, lakcímek, telefonszámok, e-mail címek is.
A lopást csak kedden fedezték fel az iroda munkatársai. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság lopás bűntettének alapos gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen indított nyomozást.
Civil szervezetek adatbázisát lopták el Vasban
Ellopták a Vas Megyei Civil Szolgáltató Központ (CISZOK) adatbázisát, 1.700 civil szervezet 50 ezer személyes adata került így illetéktelen kézbe.
Magyar Péter: Döntést hoztunk babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopja ügyében
Az MCC, a Mol, Lázár, Áder és Palkovics alapítványa is megy a levesbe augusztus 31-ig
Reagált a halálos ítéletre az MCC
„Putyin havonta több ezer fiatal embert küld a halálba. Világos? Remek, mert akkor az is világos, miről lehet beszélni vele”
Nagy győzelmek, brutális meccsek, trükkös csalások – itt vannak a legérdekesebb momentumok a focivébék történetéből
Magyar Péter reagált Sulyok Tamás „külföldi panaszkodásaira”
Fásy Zsüliett államilag megtámogatott cégénél elrontották a papírokat, mégsem lesz osztalék
Fekete-Győr András megvonná Lázár János, Kocsis Máté és Szijjártó Péter fizetését
Leállítja a Master Good a 120 milliárdos gyárépítését, ha nem tud külföldről munkaerőt behozni
Megvan az NB I új neve
Csizmadia Ervin: A Fidesz kereszténydemokrata fordulatától a bukásig
A Stanford-kutató, aki megtanította a világot aludni, lélegezni és napfürdőzni
Figyelmeztetnek: zivatarokkal érkezik a hidegfront
Trump a megugró áremelkedésről: Imádom az inflációt
Az elnök szerint remek számok érkeztek.