Az irányelv szerint a munkavégzésnek általában két fő típusa különböztethető meg. Az egyik esetben a munkát végző személy valamely termék, szolgáltatás nyújtására vállal kötelezettséget. Ezt önálló, a megbízótól, a megrendelőtől elkülönült tevékenységgel teljesíti. A másik esetben a munkát végző személy munkaerejét bocsátja áruba, tevékenysége önállótlan, függő munkaként jelenik meg.

Az előbbi esetben a felek egymás mellé rendeltsége polgári jogi jogviszonyt, a másik esetben a hierarchikus alá-fölérendeltség munkaviszony létrejöttét eredményezi. Az elbírálás elsősorban az elsődleges minősítő jegyek alapján történik. Ilyen elsődleges jellemző például, hogy a munkaviszony esetében a feladat, illetve a tevékenység közvetlenül és konkrétan a munkakör által meghatározott. A feladat folyamatosan, ismétlődően jelentkezik.

A munkavállaló általában nem egy konkrét feladat elvégzésére, illetve munkavégzéssel elérhető eredmény teljesítésére szerződik, hanem egy adott munkakör folyamatos betöltésére. A munkakör, mint tevékenység-összesség a polgári jogtól idegen fogalom, a megbízási, vállalkozási szerződések általában egy-egy konkrét munkára, megrendelésre szólnak.

A munkaviszony keretében általában nem a konkrét feladat, hanem a munkakör meghatározott. Amennyiben a megbízási vagy vállalkozási szerződésben foglalt feladatok ténylegesen egy adott munkakör betöltését jelentik, a felek között munkaszerződés jött létre.Idegen a polgári jogágtól az is, hogy a munkát végző egyoldalúan kötelezhető olyan feladatokra, melyre a szerződése nem vonatkozik.

Az olyan eseteket, amikor a munkáltató részben munkaviszony, részben megbízási szerződés keretében ugyanarra a feladatra foglalkoztatja a munkát végző személyt, ami a munkaviszonya szerinti munkakörébe tartozik, leplezett szerződésnek számít.

A munkavállalót rendelkezésre állási kötelezettség terheli. Köteles az előírt helyen és időben, munkára képes állapotban megjelenni, a munkaidő alatt munkavégzés céljából a munkáltató rendelkezésére állni. Mindez a polgári jog körébe tartozó munkavégzésre irányuló jogviszonyok vonatkozásában nem tekinthető meghatározó kötelezettségnek. Nem önmagában a jelenlét, a munkavégzésre történő készen állás, hanem szerződés szerinti szolgáltatás biztosítása, munkával elérhető eredmény a meghatározó.

A munkavállaló egy meghatározott szervezeti egység (például osztály, igazgatóság) beosztottjaként jár el a munkakörébe tartozó feladatokban, továbbá eltérő szinteken maga is gyakorolhat egyes munkáltatói jogokat. Amennyiben a munkaügyi, illetve az adóellenőrzés során megállapítható, hogy a munkát végző személyt megilleti egyes munkáltatói jogok gyakorlásának lehetősége, úgy ez a körülmény – a társasági jog alapján munkát végzők kivételével – a munkaviszony fennállását támasztja alá.

A másodlagos minősítő jegyek közé tartozik például az irányítási, utasításadási és ellenőrzési jog gyakorlása. A munkavállaló a munkát a munkáltató utasítása szerint köteles végezni. Munkaviszony esetén az utasítás a munkavégzés minden fázisára, elemére kiterjedhet, ugyanakkor a megbízásnál és különösen a vállalkozásnál az utasítási jog a munkavégzéssel előállítható termékre, szolgáltatásra és nem a munkavégzés részleteire vonatkozik.

Munkaviszonyban a munkavégzés időtartamát, a munkarendet, a munkaidő-beosztást a munkáltató határozza meg. Vállalkozási és megbízási jogviszony esetében a feladat elvégzésének kizárólag a határidejét, vagy teljesítési részhatáridőket állapítja meg a megbízó. Önmagában ugyanakkor a munkaidő kikötése, illetve annak beosztása nem meghatározó minősítő. A távmunkás például munkaidejének beosztását szabadon határozza meg, ha a munkáltatóval kötött munkaszerződés ezt lehetővé teszi.

A munkaviszonyban jellemző a munkáltató eszközeinek, erőforrásainak, nyersanyagainak használata. A megbízott, illetve a vállalkozó a munkavégzéshez általában saját eszközeit veszi igénybe. Viszont ez sem kizárólagos minősítő. A vállalkozó vagy a megbízó is használhatja a megrendelő, a megbízó eszközeit, az általa biztosított infrastruktúrát, a munkavállaló is igénybe veheti saját eszközeit a munkavégzés során.

Az elsődleges minősítő jegyek önmagukban meghatározóak lehetnek a munkaviszony minősítésekor. Ehhez képest a másodlagos minősítő jegyek egyedülállóan nem feltétlenül meghatározóak, sokszor csak más, a munkaviszony fennállására utaló minősítő jegyekkel együttesen eredményezhetik a jogviszony munkaviszonnyá történő minősítését.

A munkavégzésre irányuló jogviszonyt az irányelv szerint – a szerződés típusának minősítésekor – összességében kell vizsgálni. Amennyiben a tevékenység jellege megengedi, a felek a szerződési szabadság alkotmányos joga alapján a szerződés típusát közös akarattal választhatják meg.