A szakértői vizsgálat egyelőre nem talált arra utaló jelet, hogy a repülőgép valamely berendezésének meghibásodása, vagy tűz idézte volna elő a szerencsétlenséget. Az egyetlen túlélő által eddig elmondottak ismeretében is a személyzet hibáját tartják a baleset lehetséges okának. A 27 éves Martin Farkas – aki a katasztrófa perceiben a repülőgép hátsó traktusában, a mosdófülkében tartózkodott – emlékezete szerint a gép becsapódása előtt semmilyen jel nem utalt műszaki hibára.
A pozsonyi Pravda szerdai közlése szerint a vizsgálat eddigi adatai alapján valószínűsíthető, hogy emberi mulasztás történt. A lapban megszólaló szakértők egyike – a sok évig katonai pilótaként szolgáló Jozef Pivarcí – a védelmi tárca volt államtitkára azt feltételezi, hogy a repülőgép személyzete nem észlelte a hejcei határban emelkedő Borsó-hegyet, amelynek előbb fáit kaszálta le, majd végzetesen becsapódott a hegytetőn.
A szándékosság valószínűleg teljesen kizárható, de a katonai ügyészség a Szlovákiában január elsejétől hatályba lépett új büntetőtörvénykönyv értelmében az ügyben bűnügyi eljárást indított, ugyanakkor egyetlen személy ellen sem emel vádat. A kassai repülőtér földi irányítóinak felelősségét azonban annak ellenére is vizsgálni fogja, hogy a repülőgép a szerencsétlenség előtti percekben már kézi vezérléssel repült, a leszállási manőver végrehajtása a pilótákon múlott.
Martin Farkas köszönetet mondott a mentőszolgálatok munkatársainak, s külön elismeréssel szólt a magyar mentősökről, akik a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejcéről a kassai kórházba szállították.
Emberi hiba miatt zuhanhatott le a szlovák gép
Valószínűleg nem műszaki hiba, hanem emberi tényező idézte elő a múlt héten Magyarország területén lezuhant szlovák katonai szállító repülőgép 42 emberéletet követelő tragédiáját.

Trump gyorsít: 10-12 napot ad Putyinnak a harcok leállítására
Két hete mlg 50 napos határidőt szabott Moszkvának a tűzszünet elérésére.
A gombák összeesküvéséből ezúttal nem világvége lesz, és még a zombik sem támadnak
Ismerős cég gyártotta a Voks 2025 szavazólapjait több mint 350 millió forintért
„A gazdaság normális állapota, hogy soha sincs egyensúlyban” – iráni-francia professzor elemzi Kornai János zseniális felismeréseit
Durva dolgok derültek ki egy svájci bankról, miután újranyitotta a holokausztáldozatok ügyét egy zsidó milliárdos
Rottyon van a magyar társadalom, hova meneküljünk a politikai gyűlöletkeltés elől?
Majka vasárnapi bejegyzése lett az elmúlt évek legnépszerűbb magyar Facebook-posztja
Szabad Európa: Távozott a V-Híd vezérigazgatója, vannak, akik e mögött Lázár Jánost sejtik
Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sárváry István, aki 2016-ban állt a cég élére.