Rapkay Kálmán elmondta: a jó munkaszervezésnek és az enyhe időnek köszönhetően sikerült behozni a tavaszi árvíz miatt előállt lemaradást, így a 62 milliárd forintos beruházással 2008 agusztusára elkészülhetnek, akkor indulhat meg a forgalom az új hídon.
Az ország leghosszabb hídja 3,2 kilométeres lesz, 5 szakaszból áll, 2 kilométeren a Duna felett ível át és összesen 29 pillér tartja majd a szerkezetet. A híd szélességét 47 méterre tervezték, amelyen 2-szer 2 sávban közlekedhetnek majd az autók, gyalogosok és kerékpárosok.
A folyó jobb partján, Budakalásznál már 140 méter hosszban áll a híd a Duna felett, ahol 2 pillért kell kiépíteni, közülük az egyik elkészült, itt búvárok is részt vettek a munkában.
A nagy Duna-ágban, a Szentendrei sziget és a bal part közötti mederben a pillér alsó részével is haladtak, már kiáll a vízből ez a létesítmény, amely a két, egyenként 100 méter magas nagy A betű formájú tartópillér egyikét hordozza majd. A betont a hideg miatt fóliával fedik be és hőlégfúvóval tartják melegen.
Szünetel az M0-ás híd építése
Téli szünetet tartanak az M0-ás híd építői: bebetonozzák a pilléreket a budai oldalon, majd a beruházáson dolgozó 200 mérnök és szakmunkás január 3-ig szabadságot kap - közölte a kivitelező Hídépítő Zrt. igazgatóságának elnöke.
Magyar Péter: Döntést hoztunk babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopja ügyében
Az MCC, a Mol, Lázár, Áder és Palkovics alapítványa is megy a levesbe augusztus 31-ig
Reagált a halálos ítéletre az MCC
„Putyin havonta több ezer fiatal embert küld a halálba. Világos? Remek, mert akkor az is világos, miről lehet beszélni vele”
Nagy győzelmek, brutális meccsek, trükkös csalások – itt vannak a legérdekesebb momentumok a focivébék történetéből
Magyar Péter reagált Sulyok Tamás „külföldi panaszkodásaira”
Fásy Zsüliett államilag megtámogatott cégénél elrontották a papírokat, mégsem lesz osztalék
Fekete-Győr András megvonná Lázár János, Kocsis Máté és Szijjártó Péter fizetését
Leállítja a Master Good a 120 milliárdos gyárépítését, ha nem tud külföldről munkaerőt behozni
Megvan az NB I új neve
Csizmadia Ervin: A Fidesz kereszténydemokrata fordulatától a bukásig
A Stanford-kutató, aki megtanította a világot aludni, lélegezni és napfürdőzni
Figyelmeztetnek: zivatarokkal érkezik a hidegfront
Trump a megugró áremelkedésről: Imádom az inflációt
Az elnök szerint remek számok érkeztek.