szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Pécs város képviselő-testülete csütörtöki rendkívüli ülésén elfogadta Pécs Építési Szabályozási Tervének módosítását, hogy a város közigazgatási területén ne épülhessen lokátor. Kihasználták az utolsó jogi lehetőséget annak érdekében, hogy megakadályozzák a NATO-radar Tubesre történő felépítését.


Amennyiben a bíróság új eljárásra kötelezi a Honvédelmi Minisztériumot a Tubesre tervezett radar építésének ügyében, azt már meg tudja akadályozni a most elfogadott pécsi rendelet.
 
Sajtótájékoztatón Pécs szocialista polgármestere, Tasnádi Péter elmondta, a várost kormányzó koalíció minden jogszerű lehetőséget megragadott a Tubesre tervezett radar megépítésének megakadályozására. Többek között a kormányhoz fordultak annak érdekében, hogy más helyszínt jelöljenek ki, s külföldi szakértőket is felkért a lokátor várható hatásainak vizsgálatára.
 
Kitért arra is, hogy annak idején a város azért nem rendelt el változtatási tilalmat, mert az a joggal való visszaélés lett volna, s nemzetbiztonsági érdekeket is figyelembe kell venni egy ilyen döntés meghozatalakor.
 
Hangsúlyozta, a lokátorra kiadott II. fokú építési engedély jogerős, az építkezés azért nem kezdődött meg, mert a város kérte annak felfüggesztését.
 
A tubesi katonai beruházás ügyében a honvédelmi miniszter korábban már kiadta az építési engedélyt. Ezt azonban több civil szervezet, valamint Pécs városa bírósági úton megtámadta. Jelenleg a Legfelsőbb Bíróságon van az ügy, amely még nem hozott döntést a II. fokú építési engedély felfüggesztésének jogszerűségéről.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
MTI/hvg.hu Itthon

Épülhet radar a Tubesen

A pécsi közgyűlés nem szavazta meg a változtatási tilalmat a Tubes-hegyre tervezett katonai radar építési helyszínére vonatkozóan.

MTI Itthon

Rárepültek a Tubesre az érdeklődők

Eddig több mint hatvan magánszemély jelentkezett, hogy betekinthessen a Tubesre tervezett katonai lokátor építési dokumentumaiba - nyilatkozta a szaktárca Központi Ellenőrzési Hatósági Hivatalának építéshatósági osztályvezetője.

MTI Itthon

Fodor: jogszerű a NATO-radar tubesi telepítése

Az embereknek felkínálták a lehetőséget a szavazásra, de ők nem éltek ezzel a jogukkal - mondta a Népszava pénteki számában megjelent interjújában Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter, majd hozzátette: "a tubesi telepítés így jogszerű".

MTI Itthon

Tubes: Pécs megtámadja az építési engedélyt

Pécs önkormányzata megfellebbezi a Honvédelmi Minisztériumnak a Tubes-hegyre tervezett katonai lokátorra vonatkozó, a napokban kiadott építési engedélyét - erről határozott a város közgyűlése.

MTI/hvg.hu Itthon

Tubes: az SZDSZ nemmel szavazott, pedig igent ígért

Ismét nem szavazta meg a Tubes-hegyre tervezett katonai lokátor építési helyszínére vonatkozó változtatási tilalom elrendeléséről szóló előterjesztést a pécsi közgyűlés csütörtökön.

MTI Itthon

Tubes: az SZDSZ a Fidesszel együtt szavaz a tilalomra

A Szabad Demokraták Szövetségének pécsi önkormányzati képviselői megszavazzák a Tubes-hegyre tervezett katonai lokátor építési helyszínére vonatkozó változtatási tilalmat, ha a kérdés napirendre kerül a város csütörtöki közgyűlésén – közölte a párt képviselője.

MTI Itthon

Tubes: a bíróság nem függesztette fel a radarépítést

A Fővárosi Bíróság elutasította a Tubesre tervezett NATO-lokátor másodfokú építési engedélyének felfüggesztésére irányuló beadványokat a napokban hozott nem jogerős határozatában - közölte a radarellenes Civilek a Mecsekért Mozgalom.

A főváros teszteket oszt szét a kerületek között az iskolanyitás előtt

A főváros teszteket oszt szét a kerületek között az iskolanyitás előtt

Operatív törzs: Megjött az első Janssen-szállítmány, most tetőzik a harmadik hullám

Operatív törzs: Megjött az első Janssen-szállítmány, most tetőzik a harmadik hullám

9/11 huszadik évfordulójáig vonulna ki Afganisztánból az USA

9/11 huszadik évfordulójáig vonulna ki Afganisztánból az USA