Az MTV-t felügyelő közalapítvány kuratóriuma tavaly októberben döntött úgy, hogy pályázatot ír ki a tisztségre, nem élve a médiatörvényben biztosított lehetőséggel, hogy nyilvános verseny mellőzésével kezdeményezzék: Rudi Zoltán újabb négy évig vezethesse az intézményt.
A pályázati csomagot akkor hatan vásárolták meg. Miután február 12-én - a három induló közül - nem sikerült jelöltet állítani a posztra, újabb pályázat kiírása mellett döntöttek: a dokumentum szerint a jelentkezők május 5-én adhatják le az induláshoz szükséges dokumentációt; a kuratóriumnak június 3-ig kell döntenie a kérdésben.