Mint közleményükben írták, reggel 7 óra 47 perckor érkezett állampolgári bejelentés a XI. kerületi rendőrkapitányságra, hogy a Fehérvári úti remíz közelében pukkanás- és durranásszerű hangok hallhatók. A rendőrök ellenőrizték a bejelentés tartalmát, és megkezdték a helyszín átvizsgálását.
A helyszínen talált anyagmaradványokat a fegyverszakértő megvizsgálta, elsődleges véleménye szerint azok acélgolyók, amelyek feltehetően légfegyverből lőttek ki, de végleges szakértői vélemény csak későbbre várható - tették hozzá. A rendőrség egyúttal cáfolta azt a sajtóhírt, hogy a rendőrökre is rálőttek volna, őket semmiféle atrocitás nem érte, sem feléjük, sem rájuk nem adtak le lövéseket, munkájukat zavartalanul végezték; életük, testi épségük nem volt és jelenleg sincs veszélyben.
A rendőrség mindent megtesz az ismeretlen elkövető felkutatása és elfogása érdekében - tartalmazza a közlemény.
Acélgolyókat lőttek ki a budafoki villamosremízre
Légfegyverből származó acélgolyókat lőttek ki ismeretlenek pénteken reggel a BVK Fehérvári úti villamosremízére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Izrael most először érezheti meg, milyen, ha AI-jal nyúlkálnak bele a választási kampányba
Ruszin-Szendi: Meghalt két magyar katona, egyikük öngyilkos lett
Tíz év után újraindul a Népszabadság
Itt a lista: a NER 33 mutyigyanús ügye, amit már célba vett Magyarék hivatala
Magyar Péternek sikerült meglepnie XIV. Leó pápát
Nem mindennapi ajándékot vitt Magyar Péter XIV. Leónak
A helyiekkel táncolt és robogóra is pattant Magyar Péter Rómában
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.