A közlemény szerint az ellenőrzött gyermekülések közül 7 nem rendelkezett jóváhagyással, vagyis vélhetően nem felelt meg az előírásoknak, ezek forgalmazását az NKH megtiltotta. A hatóság munkatársai több esetben kifogásolták, hogy az ülésekhez nem mellékeltek kezelési, karbantartási, illetve felhasználási utasítást, vagy azok csak idegen nyelven voltak elérhetők a vásárlók számára. Ezekben az esetekben a hatóság felhívta a forgalmazók figyelmét arra, hogy minden Magyarországon kereskedelmi forgalomba kerülő termék mellé biztosítani kell a magyar nyelvű kezelési utasítást.
Egyes használati utasítások nem tájékoztatták kellőképpen a vásárlót a gyermekülések megfelelő elhelyezéséről, valamint a rögzítés módjáról - áll a közleményben. Az ellenőrzött forgalmazók között voltak gyermekáruházak, országos áruház láncok egyes üzletei, autóalkatrész- és tartozékkereskedők, illetve márkakereskedések. A közlemény hangsúlyozza, hogy hatályos KRESZ előírásai szerint általános szabály, hogy a gépkocsiban utazó, 150 centiméternél alacsonyabb gyermeket - a testsúlyához igazodó kialakítású - gyermekbiztonsági rendszerben kell rögzíteni.
Hét vizsgált gyerekülésnek nem volt engedélye
A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) az ország 206 helyszínén 4420 darab biztonsági gyermekülést ellenőrzött 145 különböző forgalmazónál - közölte az NKH szerdán.
Magyar Hang: Orbán Gáspárt a háta mögött királyfinak hívták csádi tartózkodása alatt
A lap szerint Orbán Viktor fia „úgy viselkedett, mint egy hadgyakorlatra betévedt filozófus”.
Már meg is van a Paks II. új vezérigazgatója
Bomlik a korábbi lengyel jobboldali kormánypárt
Magyar szerint Tuzson inkább keressen egy jó védőügyvédet a bírák és ügyészek fenyegetése helyett
Tarr Zoltán: Több mint 2,5 milliárdot utaltak vissza már az NKA-kedvezményezettek
Egy évvel kinevezése után visszahívták a párizsi nagykövetet
Ez az egyik titka a sikertelen fogyókúráknak
Peták István: A rákgyógyításból ma már nem a tudás, hanem az időben meghozott jó döntés hiányzik
Bóka János Tusványoson: A magyar emberek 2030-ban szerintem semmivel sem lesznek hülyébbek, mint 2026-ban voltak
Kérdésesnek látja a Fidesz jövőjét Navracsics Tibor
Tízezreket evakuálnak Európában a gyorsan terjedő erdőtüzek miatt
Annyira alacsony a Duna vízállása, hogy a szállodahajók utasait buszok hozzák Budapestre
„Ez tényleg hajmeresztő” – elektromos rollerre szerelt hintában szállította egy férfi másfél éves gyermekét
Rövidnadrágban és pólóban találták meg a magyar fiatalt az osztrák hegyimentők
Ornella Muti és lánya orosz állampolgárságot kérnek
A világhírű olasz színésznő és lánya ingatlanvásárláson is gondolkodnak.
Csődben a vezető elemgyártó, a Varta
Elemzők szerint a vállalatot valószínűleg feldarabolják.
Mi ez a politikai feszültség Ukrajnában, és kicsoda Mihajlo Drapatij, az ukrán fegyveres erők új parancsnoka?
A fiatal főparancsnok nincs híján a harctéri tapasztalatoknak.