„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Tömegesen keresték fel a hozzátartozók országosan és a fővárosban is a temetőket. A megemlékezések méltóságát eddig semmi nem zavarta meg. A hvg.hu munkatársának videóesszéje az ünnepi hétvége alkalmából.
Budapesten több százan voltak a Fiumei úti sírkert szóróparcellájában megrendezett kegyeleti ünnepségen is, ahol emlékparkot adtak át.
A fővárosi temetőigazgatóktól kapott kora délutáni információk szerint a temetőket viszonylag jól meg lehetett közelíteni, egyedül a rákoskeresztúri Új köztemetőben - ahova autóval is be lehet hajtani - volt nehéz haladni.
A rendőrség megállási és behajtási tilalmat rendelt el a hétvégére több fővárosi temető környékén mindenszentek és halottak napja miatt, a BKV sűrítette egyes járatait.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.