szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Ismét meghalt két ember a hideg miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, október közepe óta így már húszan vesztették életüket kihűlés miatt - tájékoztatott a rendőrség.

Egy 36 éves és 45 éves miskolci férfi holttestére találtak rá szerdára virradóra egy hétvégi házban a Miskolchoz tartozó Lyukóvölgyben - közölte Dobi Tamás a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Halálukat az elsődleges orvosi vélemény alapján kihűlés okozta, a rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja a körülményeket.

Dobi Tamás emlékeztetett arra, hogy míg az előző télen tizenöten, tavaly október 15-től mostanáig már húszan haltak meg a hidegben Borsod-Abaúj-Zemplénben. A megyében kihűlés következtében meghaltak többségét lakásukban vagy házuk udvarán találták meg holtan.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Gyurcsány jogszabály módosítást kér a fagyhalálok megelőzésére

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt kérte Molnár Csaba energiaügyekért felelős és Szűcs Erika szociális minisztertől, hogy a szerdai kormányülésre készítsenek elő egy olyan javaslatot, amely segíthet a fagyhalálok megelőzésében. Erről a kormányszóvivő tájékoztatta az MTI-t szombaton.