Az értesülés szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán szűk körű megbeszélésre hívta az MSZP legfelső vezetését - az alelnököket és az elnökhelyetteseket -, ahol közölte, a külügyminiszter lesz a listavezető. Göncz Kinga neve erre a posztra már tavaly felmerül, de az elképzelést többször elvetették, azzal az indokkal, hogy nem akarnak újabb kormányátalakítást.
A lista elején szerepelnek a jelenlegi szocialista uniós képviselők, valamint Cserey Gyula külügyi titkár és Kökény Mihály, a parlament egészségügyi bizottságának szocialista elnöke - értesült az MTI. Az MSZP elnöksége péntek esti ülésén tárgyal a listáról, amelyet a szombaton ülésező választmány elé terjeszt. Erről valószínűleg a miniszterelnök beszél majd a választmány tagjainak.
A távirati iroda úgy tudja: a hétfői - a miniszterelnöknél tartott - megyei elnöki egyeztetésen Gál J. Zoltán, a kormányfő volt kabinetfőnöke tartott prezentációt a kampányról, amelyben Szigetvári Viktor is közreműködik tanácsadóként. Ő korábban már több kampányt is végigdolgozott a szocialista párttal, és 2007 óta a Szigetvári és társa Kommunikációs Vállalat vezetője.
Gyurcsány Ferenc egy február eleji interjúban azt mondta: az MSZP az európai parlamenti választásokra készülve nem túl hosszú, május elején induló és június elejéig tartó, tisztességes, korrekt, határozott, de dinamikus kampányt folytat majd.
A parlamenti pártok közül az MSZP-n kívül az MDF nem döntött még a listájáról. A Fidesz-KDNP listáját Schmitt Pál vezeti, az SZDSZ-ét pedig Szent-Iványi István. Az MDF Bokros Lajos volt pénzügyminisztert kéri fel listavezetőnek.
Göncz Kinga lesz az MSZP EP-listavezetője
Göncz Kinga külügyminiszter lesz a szocialista párt európai parlamenti listavezetője - tudta meg szocialista forrásból szerdán az MTI.
Így oldják meg Ukrajnában, hogy akkor is legyen áram, ha az oroszok kilőtték a transzformátort - Földes András riportja
A volt TEK-es Hajdu Jánost gyanúsítottként hallgatták ki az aranykonvojügyben
Orbán Viktor reakciója: a Tisza az ukránokat képviseli.
Kedd hajnaltól Ruff Bálint az MCC főnöke és a többi kekva élére is minisztereket jelöltek ki
A 96. percben lőtt góllal ütötték ki a brazilok a vb-ről Japánt
Forsthoffer Ágnes elvette a szót Magyar Pétertől a parlamentben
Forsthoffer Ágnes: Mélységesen szégyellem magam mindannyiunk helyett, amikor ilyet látok
A foci-vb csoportköre számokban: váratlan helyről törtek a spanyolok babérjaira, a sztárcsatárokról is sokat elárulnak az adatok
Megdőlt a hőmérsékleti rekord, vonatok maradtak ki, vízágyúztak a Hősök terén – a kánikula hírei
Meghosszabbították a harmadfokú hőségriasztást
Hiába kérték a vízfogyasztás csökkentését, az tovább nőtt a Duna menti vízmű területén
Belefulladt egy kisgyerek a Hernádba
Rekordalacsonyra apadt a Tisza
Molnár Áron Hankó Balázsnak: Ritka gyáva ember vagy
Szervnyomtatás és génterápia: Putyin 26 milliárd dolláros útja az örök élet felé
Hogyan menthető meg egy házasság, mielőtt túl késő lenne?
Egy Vlagyimir Putyinhoz köthető jachtot észleltek a dán partoknál
A valaha Graceful nevet viselő luxushajót egy orosz romboló és egy járőrhajó kísérte.