Havasiné Orbán Mária hétfői meghallgatásán a frakció többségére nem tett jó benyomást - indokolták a képviselők. Szerintük a jelölt nem felel meg annak az elvárásnak, hogy az LB elnökének tekintélyes személynek kell lennie. Hozzátették: akadt olyan képviselői is, akit meggyőzött Havasiné hétfői meghallgatása.
Az MSZP-frakció jövő hétfőn dönt arról, hogy az aznapi parlamenti szavazáson minként voksol a főbírójelöltről. A Fidesz, a KDNP, az SZDSZ és az MDF már döntött a jelölt támogatásáról.
Havasiné Orbán Mária MSZP-frakció általi meghallgatása után újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy írásban előre feltett, szakmai jellegű kérdésekre kellett válaszolnia. A szocialista frakció többek között azt kérdezte, hogyan erősítené a jogegységet, miért hangsúlyozza a bírák minősítésének fontosságát - sorolta a kérdéseket a jelölt.
Havasiné Orbán Mária decemberben a titkos szavazáson nem kapta meg a megválasztásához szükséges kétharmados többséget. Az Országgyűlés 203 igen, 152 nem és 9 érvénytelen szavazat mellett utasította el a jelöltet, akinek a megválasztáshoz 257 szavazatra lett volna szükség.
A decemberi szavazáson a Fidesz, a KDNP, az SZDSZ és az MDF támogatta a jelöltet, míg a MSZP-frakció lelkiismereti szavazást rendelt el. A szocialisták kifogásolták a jelölt reformelképzeléseinek túl gyors menetét, illetve hiányolták Havasiné megfelelő tudományos hátterét.
A parlamenti szavazás után az államfő kemény szavakkal bírálta a döntést és az MSZP-t is: megmagyarázhatatlannak, felelőtlennek és kártékonynak nevezte, hogy a parlament nem választotta meg a főbírójelöltet.
A köztársasági elnök január 20-án ismételten őt jelölte a főbírói posztra. Az MSZP szerette volna elérni, ha az Országos Igazságszolgáltatási Tanács ismét meghallgatja az államfő jelöltjét, de a testület fenntartotta decemberi álláspontját: 7:6 arányban támogatja Havasinét.
Havasiné Orbán Mária az államfő második jelöltje a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára, miután az első jelölt, Baka András, a strasbourgi emberi jogi bíróság korábbi magyar bírája májusban szintén nem kapta meg a szükséges kétharmados szavazattöbbséget. A Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökének, Lomnici Zoltánnak tavaly június végén járt le hatéves mandátuma.
Az MSZP ismét képviselői lelkiismeretére bízza Havasiné sorsát
Az MSZP-frakció valószínűleg újból lelkiismereti szavazást rendel el hétfőn a Legfelsőbb Bíróság elnökjelöltjéről szóló parlamenti döntéskor - tudta meg az MTI több vezető szocialista politikustól.

Hadházy Ákos: Meg akartak ölni, vagy nem tudom
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.
Állami kitüntetést kapott Rubint Réka
Végképp kitörölték a Matolcsy-korszakot Mészáros Lőrinc bankjából
Enyedi Ildikó: Feszült, keserű és méltatlanul alantas a közbeszéd, annál meglepőbb, hogy mennyi kedvességgel találkozik az ember
Két körben is egyeztettek a washingtoni tárgyalások eredményeiről a világ politikai vezetői, Orbán Viktort az egyikre nem hívták meg
Toroczkai László zavarta meg Magyar Péter országjárását Dorogon – videó
Pedig még kezet is ráztak.
„Neked jó lesz az albérlet is” – újabb hamis AI-videó jelent meg Magyar Péterről
A Nemzeti Ellenállás Mozgalom videója szerint Magyar „megtámadta” a fix 3 százalékos lakáshitel-programot.
Fehér cápa támadt egy ausztrál szörfösre, kettéharapta a deszkáját
Sikerült elkapni az 5 méteres állatot, de hamar ki is szabadult a fogságból.
Thürmer Gyula lánya és Bencsik András fia is feltűnik az orbáni nagystratégia új alapítványában
Nagy Mártonnal és Gönczi Gáborral támad a Gazdálkodj Okosan Digitálisan Polgári Kör
Bekapcsolva maradt a mikrofon, amikor Giorgia Meloni arról beszélt: legszívesebben sose nyilatkozna az olasz sajtónak
A Bundeswehr főtervezője elmondta, hogy vonulna át orosz fenyegetés esetén több százezer NATO-katona Európa keleti szélére
Le Monde: Magyarország Európa beteg gazdasága
Öngyilkos lett egy finn képviselő a helsinki parlamentben
Elpusztult Szása, a budapesti állatkert kistigrise
A tavasszal született kölyök agyvérzés és epilepsziás rohamok miatt kezelték, de nem tudtak segíteni rajta.