Az Index azt írta, hogy az eredetileg délután háromra tervezett sajtótájékoztatót végül azért kellett elhalasztani, mert nem mindegyik képviselő tudta eljuttatni az aláírt példányt a központba. Valamivel kevesebb mint húsz képviselő nem tudott bemenni a helyi pártirodára faxolni vagy szkennelni, ők a hétvégén személyesen juttatják el a dokumentumot a pártközpontba, ahol így a délután közel százhetven aláírást tudnának csak prezentálni.
Az MSZP vasárnapi kongresszusát hivatalosan összehívó választmány ülésén Lendvai Ildikó elfogadta a jelölést, miután Kiss Péter, Mesterházy Attila és Szekeres Imre visszalépett. Javaslata szerint a kongresszus létrehozná és a következő tisztújításig működtetné a párt háromfős ügyvezetését, amelynek tagjai Lendvai Ildikó, Kiss Péter és Szekeres Imre lennének.
A ma ülésező jelölőbizottság hatásköre, hogy a tisztújító kongresszus elé terjessze azoknak a nevét, akik megkapták a kellő számú szavazatot a jelöltté váláshoz. Eddig Lendvai Ildikó töltötte be a jelölőbizottság elnöki tisztét; a pártelnökség csütörtökön Hiller Istvánt bízta meg a testület vezetésével.
A válságkezelés költségvetési feltételei című politikai nyilatkozatot, amelynek aláírásához kötötte Bajnai Gordon, hogy elfogadja-e a miniszterelnök-jelöltséget, ma délután 2-ig kell leadniuk a szocialista képviselőcsoport tagjainak. A képviselők a nyilatkozat aláírásával vállalják, hogy a benne foglalt intézkedéseket az országgyűlési szavazás során támogatják, és azokhoz módosító indítványt kizárólag a kormánnyal történt előzetes egyeztetés után nyújtanak be.
Ugyanennek a dokumentumnak az aláírását várja a kormányfőjelölt az SZDSZ-től is, amelynek ügyvivői testülete ma tárgyal az intézkedéscsomagról. A Bajnai-csomag támogatásáról a vasárnap ülésező országos tanács hoz döntést.