Azért döntött így a testület, mert Dancs Mihály mint vádlott, nem jelent meg a bíróság előtt, az új eljárásban kitűzött, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó csalás bűntette, valamint magánokirat-hamisítás vétsége miatt folyó per tárgyalásán. A két tárgyalási nap egyikén sem vett részt, kórházi kezelésre hivatkozva. Erről azonban nem küldött igazolást, illetve a bíróság a híradásokból értesült, hogy máshol tartózkodott.
Az RPM megyei elnökének előzetes letartóztatása az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig tart - tette hozzá a szóvivő. Mint mondta, a bíróság úgy ítélte meg: az előzetes letartóztatással biztosítható, hogy Dancs megjelenjen a tárgyaláson, emellett fennállt a szökés, elrejtőzés veszélye, illetve a tanúk befolyásolása is nehezíthette volna az eljárást.
A szóvivő emlékeztetett arra, hogy tavaly decemberben hatályon kívül helyezte az elsőfokú döntést, és a Sátoraljaújhelyi Városi Bíróságot új eljárás lefolytatására kötelezte a Borsod megyei bíróság az említett ügyben, amely a megye cigány kisebbségi önkormányzatának már korábban leköszönt elnökét is érinti.
Szabó József akkor azt mondta: a bíróság a másodfokú tárgyaláson eljárási szabálytalanság miatt helyezte hatályon kívül a tavaly január 31-én hozott elsőfokú döntést, amelyben nem jogerősen letöltendő - három év és hat hónap - börtönbüntetésre ítélték a férfit. Hozzátette, hogy a hatályon kívül helyezés az elsőrendű és az ötödrendű vádlottat érinti.
A már ismételt eljárás során nem jelent meg az elsőrendű vádlott, Dancs Mihály, aki korábban a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei cigány kisebbségi önkormányzat elnöke volt, s jelenleg az Országos Cigány Önkormányzat elnökhelyettesi pozícióját is betölti. Az elsőfokú döntés után Dancs Mihály azt mondta: nem ért egyet az ítélettel, ezért fellebbez.
Az MTI értesülései szerint 2002-ben - amikor az érintett még nem volt a megyei cigány kisebbségi önkormányzat elnöke - Dancs vállalkozása Borsod-Abaúj-Zemplén megyében szociális lakások építkezésében vett részt, a terhére felhozott bűncselekmények erre az időpontra estek.
Előzetesben a Roma Polgárjogi Mozgalom borsodi elnöke
Előzetes letartóztatásba helyezte a Sátoraljaújhelyi Városi Bíróság Dancs Mihályt, a Roma Polgárjogi Mozgalom (RPM) Borsod megyei elnökét - mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság szóvivője, Szabó József hétfőn.
Közvetlenül az új legfőbbügyész-jelölt bejelentése után beszél Magyar Péter a Parlamentben – élő
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
Elfogadta az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Ezek a gyerekek nem kellenek a magyar társadalomnak – az utolsó percben vagyunk, hogy megoldjuk a kórházban élő kisbabák sorsát
„Sok gyerekről tudom, hogy nekünk köszönhetően úszták meg a hajléktalanságot” – a fociegyesület, amely Szöulig röptette az állami gondozásban felnőtt gyerekeket
A Tisza-frakció etikai bizottsága elé kerül a vadászó Kaprinyák Tibor ügye
Békemenet helyett zászlómenetet szerveznek október 23-án a fideszesek
Az ukránok kiütötték az orosz Google-t, mire padlót fogott a fél webet leuraló orosz bothálózat is
Húszmilliárd forintot pörgetett ki a választás előtt határon túli fideszes kötődésű szervezeteknek a Bethlen Gábor Alap
Megvannak a vagyonvisszaszerzési hivatal elnökhelyettes-jelöltjei
Rekordméretű szankciócsomaggal sújtja az EU az orosz hadiipar szereplőit
Milyen egyéni döntések állnak a nagy gazdasági változások mögött? Ennek a modelljéért járt a Nobel-díj
A nehéz orbáni időkben a szabadságot jelképező Sanyi kakast a róla szóló film rendezője mutatja be a New York Timesban
Öt mondatban értékelte a Fidesz az elmúlt fél évet
Fideszes múltja miatt cinkelték Pápai Jocit az Álarcos énekesben
Az énekes kényszeredett mosollyal tűrte Sebestyén Balázs, Ráskó Eszter és Puskás-Dallos Peti gúnyolódását.