Az SZDSZ elnöke közölte, ha képesek vagyunk gyűlölet nélkül megtalálni azt, amely összeköti a nemzetet, akkor erősebbek leszünk, ha viszont ki akarunk rekeszteni embereket vallásuk, bőrszínük vagy származásuk alapján, akkor gyengébbek.
A politikus úgy fogalmazott, hogy az SZDSZ harcol azon politikai erők ellen, amelyek úgy gondolják, hogy Magyarországnak a kirekesztésre kell épülnie.
Fodor: kétmillió magyar nem maradhat képviselet nélkül
Kétmillió ember nem maradhat képviselet nélkül, viszont az a kirekesztés és gyűlölet, amely egyes erők politikájává vált, azt eredményezné, hogy egész társadalmi csoportok kerülnének perifériára - mondta szombati budapesti sajtótájékoztatóján Fodor Gábor.
Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz, az új „önkényuralmi rendszer” áldozatainak megsegítését is ígéri
Szerződést bontott az MTVA a Hazajáró készítőivel
Az ő egyesületük szervezi a kitörés-túrákat.
„Aki nélkül valószínűleg nincs rendszerváltás” – Magyar a Vidéki prókátorral találkozott
Puzsérék is megnevezték az elnökjelöltjüket
A Szemlélek Fabiny Tamást ajánlja államfőnek
Kátai-Németh Vilmos bemutatta gyermekvédelmi helyettes államtitkárát
Benyújtotta az ügynökakták feltárásáról szóló törvényjavaslatot a kormány
Országos vizsgálat indult a kórházban hagyott kisgyerekek ügyében
Elhunyt a „trollkodó” filozófus, aki 14 évesen verset írt Nagy Imréék kivégzéséről
Ludassy Mária 82 éves volt.