Orbán elszólása is segíthetett kiskaput találni a Pride-rendezéshez, de Karácsonyék nagy jogcsatákra készülhetnek
Egy jogi kiskaput kihasználva bízhat a főváros abban, hogy rendőrségi engedély nélkül is megrendezhetik szabályosan a Pride-ot.
Két hónap alatt már a harmadik megyei rendőr-főkapitányságnál jár Borbély József kecskeméti vállalkozónak, a tavaly bejegyzett Tiszta Energiával Magyarországért Párt (Tempo) elnökének sikkasztás gyanújával tett feljelentése.
Első körben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője azért vallotta magát elfogultnak, mert az általa vezetett nyomozó hatóságot is hivatali visszaéléssel hozta összefüggésbe Borbély a feljelentésében, illetve a párt honlapján olvasható dokumentumokban. Másodiknak Csongrád megyét jelölték ki az eljárásra, de az ottani főkapitány is visszadobta a labdát.
Így végül Bencze József országos rendőrfőkapitány nevében a helyettese, Házi István tábornok a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságra szignálta át az ügyet. Maga az alapügy meglehetősen bonyolult, sok szálon futó privatizációs, majd felszámolási történet. Részleteit megismerheti a legfrissebb, csütörtökön megjelenő HVG-ből.
Egy jogi kiskaput kihasználva bízhat a főváros abban, hogy rendőrségi engedély nélkül is megrendezhetik szabályosan a Pride-ot.
Az elmúlt napokban látványosan megszaporodtak a kibeszélések.
Szerinte a magyar gazdaság fejlődésében ellenérdekeltek mozgatják a szálakat.
Dengyel Iván pedig visszavonul a színpadtól.
Az ítélet nyomán akár tömegesen is indíthatnak pereket.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.