„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Lemond posztjáról Tóth Bertalan, Pécs egyik szocialista alpolgármestere, aki döntését a május 10-i pécsi polgármester-választás eredményével indokolta.
"A választók május 10-én üzentek a baloldalnak, amely ezt követően elvesztette többségét a pécsi közgyűlésben" - mondta a politikus, utalva arra, hogy a polgármester-választást Páva Zsolt, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte az érvényes szavazatok mintegy 65 százalékának megszerzésével, s két MSZP-s, valamint egy független képviselő frakciót alakított a polgármesteri program támogatására. Hozzátette, lemondását hivatalosan a közgyűlés pénteki ülésén jelenti be, majd megjegyezte: "másokkal ellentétben nem a süllyedő hajót akarja elhagyni", és az MSZP pécsi elnökeként a jövőben azon kíván dolgozni, hogy a párt megújuljon, a baloldal ismét erős legyen Pécsett.
"Más baloldali politikát szeretnék. Olyat, ami nem az alkukról és pozíciókról szól. Ehhez határozott vezetésre, a lakossággal való őszinte és közvetlen párbeszédre, szolidaritásra van szükség, úgy köztünk, baloldaliak között és az emberek között is" - fogalmazott. Álláspontja szerint új szövetségeket kell kötni, de nem pártokkal. Emellett támogatni kell olyan, a város számára fontos kezdeményezéseket, programokat, melyek nemcsak a baloldal, hanem a pécsiek részéről merülnek fel.
Tóth Bertalan kitért rá, a közgyűlésben határozott baloldali politikát képzel el, amely Pécs számára hasznos ügyekben támogatná Páva Zsolt polgármestert. A szocialista politikus közölte: nem tart igényt fizetésének azon részére, melyet hatásköreinek megvonása óta keresett, az összeget a pécsi gyermekklinika egyik alapítványának utalja át.
Páva Zsolt polgármester május 13-án jelentette be, hogy megvonta Pécs szocialista alpolgármestereinek jogköreit, s az eddigi három helyett két alpolgármesteri posztra tett javaslatot. "A város jelenlegi gazdasági és politikai helyzetében túlzás a három alpolgármesteri poszt, kettőt tartok elfogadhatónak, mégpedig úgy, hogy az egyiket az MSZP, a másikat a Fidesz jelölje" - mondta. Hozzáfűzte: arra kérte az alpolgármestereket, Tóth Bertalant, Gonda Tibort és Meixner Andrást, gondolják át és rövid időn belül adjanak választ e lehetőségre, amely akkor valósulhat meg, ha közülük ketten önként lemondanak pozíciójukról. Mert bár az alpolgármestereket a polgármester jelöli és a közgyűlés választja meg, leváltásukra sem a polgármesternek, sem a testületnek nincsenek jogi eszközei.
Tóth Bertalan csütörtöki sajtótájékoztatóján egy további alpolgármester esetleges lemondásával kapcsolatos újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy a téma napirenden van az MSZP-frakción belül, de döntés még nem született.
Az új közgyűlési frakció tagjaival, az MSZP-frakcióból kilépett két tag és az abból korábban kizárt független Juhász Istvánnal kapcsolatban megjegyezte: Juhász tagságát a közelmúltban törölték, a másik két városatya ellen fegyelmi eljárás van folyamatban. Tóth Bertalan szólt arról is, hogy csütörtökön felhívta telefonon Szekeres Imre honvédelmi minisztert és közölte vele: a pécsi MSZP "minden eszközt felhasznál", hogy ne épüljön radar a városhoz közeli Tubesen.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.