Az MTI-hez eljuttatott közleményben hangsúlyozták: Nagy Imre és társai példája megmutatta, hogy elkötelezett baloldali ember a sorsát, küldetését akkor teljesíti be, ha hitével, értékeivel a nemzet közös értékeit és teljesítményét gyarapítja, és képes a megújulásra, a szövetségkötésre is.
A Magyar Szocialista Párt elnöksége fejet hajt Nagy Imre mártír miniszterelnök és társai emléke előtt, akik életüket adták az elveikért - fogalmaztak. Mint írták, "Nagy Imréék életük árán azt is bizonyították, hogy a baloldal csak akkor találhat utat az emberekhez, ha képes demokratikus és nemzeti felelősséggel teljes politikát folytatni. Nagy Imre jó példa arra, hogy legszebb korszakainkban bennünk, magyarokban több a közös, mint az, ami elválaszt."
Ugyanez bizonyosodott be 1989. június 16-án. Nagy Imre és mártírtársainak újratemetése a magyar nemzet közös szabadságvágyának kinyilvánítása volt. A nemzeti egység megvalósulásának ritka, ünnepi pillanatában kegyelettel adóztunk 56 hőseinek. Akkor egységes magyar törekvés volt, hogy közösen valósítsuk meg az általuk kitűzött célokat - olvasható a közleményben.
Ez az esemény lezárta a magyar történelem egy korszakát, és egyben új fejezetet nyitott a szabad és demokratikus Magyarország megteremtésében. Ez a nap az összetartozás élményét adta meg minden polgárnak, aki független és szabad Magyarországot akart. Büszkén és méltósággal emlékezhet erre a napra mindenki, aki akkor és azóta tett ezért - fogalmaztak.
"Nem méltó az ünnep szelleméhez, rongálja az ország közös teljesítményét, ha ezeken a megemlékezéseken sem lehetünk együtt, ha a Köztársasági Elnök úrral és a közjogi méltóságokkal nem minden párt kívánt együtt ünnepelni" - írták.
MSZP: Nagy Imre emléke az egész nemzeté
Nagy Imre emléke az egész nemzeté, de életműve a baloldalnak külön tanulságokat is kínál - írta közleményében az MSZP az 56-os Vértanúk Emléknapja, Nagy Imre néhai miniszterelnök és mártírtársai újratemetésének 20. évfordulója alkalmából kedden.

Itt az ideje megszüntetni a szállodai svédasztalos reggelit?
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
„Úgy voltunk vele, hogy Orbán Viktor megvéd minket” – megrázta a kárpátaljai magyarokat a munkácsi rakétatámadás
Földes András riportja Munkácsról.
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Havi 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop, elbocsátások jöhetnek a boltokban
Hat diák a tengerbe fulladt egy iskolai kiránduláson Egyiptomban
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Forgatás közben halt meg az Emily Párizsban rendezőasszisztense
Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között
A „mocskos Fidesz” nem kritika, hanem politikai uszítás – véli a fiatalokért felelős államtitkár
Így maradhatunk fittek akár 100 év felett is anélkül, hogy edzőterembe járnánk
Egy legendás hang, amelyre több generáció emlékszik: így működött a betárcsázós internet
Felfüggesztette a kereskedelmi csomagok kézbesítését Amerikába több európai posta
Két Fülöp-szigeteki vendégmunkás is perel, mert ki akarják őket utasítani Magyarországról
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.