A Fidesz elnöki stábjának vezetője azzal összefüggésben beszélt erről sajtótájékoztatóján, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közölte: a reálkeresetek 2,2 százalékkal csökkentek január-áprilisban az előző év azonos időszakához viszonyítva. Szijjártó felemlgette, hogy tovább csökkent a munkahelyek száma is.
Véleménye szerint az Európai Néppárt csütörtöki csúcstalálkozóján világossá vált, hogy az Európai Unióban alapvetően kétfajta válságkezelés zajlik: sikeres és sikertelen. A sikerest folytatják az EU-tagállamok többségében, "a sikertelent pedig a Bajnai-kormány tudhatja magáénak" - summázott a fideszes szóvivő.
A sikeres válságkezelés jellemzője szerinte adócsökkentés, a fogyasztás és a családok támogatása, valamint a gazdasági növekedés ösztönzése a kis- és középvállalkozások támogatásával. Magyarországon azonban ennek éppen az ellentettje zajlik: a gazdasági növekedés helyett a munkahelyek számát csökkentik, adót emelnek, drámaian csökkentik a családok támogatását és befagyasztják a lakástámogatásokat, a gyedet, a gyest, valamint a családi pótlékot.
"Jó lenne észrevenni, hogy ha az ember a totálisan sikertelen koncepció mentén halad, de tálcán kínálják neki a sikerest, akkor talán érdemes lenne váltani", azonban a kormány ezt nem teszi meg - fogalmazott a politikus.
Szijjártó: teljesen feleslegesek a megszorítások
A Fidesz szerint teljesen feleslegesek és értelmetlenek voltak az MSZP-kormány brutális megszorításai, hiszen semmi értelmük az intézkedéseknek, ha azoktól rosszabbul élnek az emberek, és a gazdaságra gyakorolt hatásaik is negatívak - közölte Szijjártó Péter.
„Életem első és utolsó interjúja a Karmelitában” – Magyar Péter a legnagyobb finn napilapnak adott interjút
Magyar Péter: a volt főügyész politikai okokból minősítette át a telefon-ügyét rongálásból lopássá
„Életem első és utolsó interjúja a Karmelitában” – Magyar Péter a legnagyobb finn napilapnak adott interjút
„Bumfordi barmok”, önkény és esti DJ – itt a DPK Tábor teljes programja
Energiaipari tűzszünetet jelentett be Ukrajna és Oroszország között az amerikai elnök
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta, „az újdonság erejével hatott rá” a tűzszünet híre.