Király Bélát az Országgyűlés, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.

Király Bélát 1935-ben avatták tisztté, 1942-ben kiválóan végzett a Ludovika Akadémián, részt vett a II. világháborúban, 1950-ben tábornokká nevezték ki, majd a mai Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem jogelődje, a Honvéd Akadémia parancsnoka lett, amit börtönévek követtek.

A HM közleménye szerint a tábornok életének egyik meghatározó időszaka az 1956-os forradalom és szabadságharc volt. Király Béla 1956-ban a Nemzetőrség főparancsnoka, Budapest katonai városparancsnoka volt. A forradalom leverését követően Ausztriába, majd az Amerikai Egyesült Államokba emigrált. Életét ezután a tudománynak és az oktatásnak szentelte. 1989 nyarán hazatelepült. Az első szabad választásokon országgyűlési képviselő lett, 1990-ben vezérezredessé nevezték ki.

Király Béla © MTI

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján, 2006-ban megalapította és haláláig támogatta "Az 1956-os Nemzetőrség Hagyományápoló Tanácsát".

Míg egészsége engedte, szinte az utolsó pillanatig dolgozott: könyvet szerkesztett és lektorált. Életrajzi kötetének utolsó két sora így hangzik: "Úgy hiszem, megtettem, amit a hazámért megteendőnek és megtehetőnek éreztem. A gondviselés és embertársaim mindenért bőkezűen megjutalmaztak."

1912. április 14-én született Kaposvárott. 1935-ben végzett a Ludovika Akadémián, ezután csapattisztként szolgált a kaposvári tüzérezrednél.

1940-ben részt vett Észak-Erdély visszacsatolásában. 1942-ben elvégezte a Honvédelmi Hadiakadémiát, ahol utána tanár, majd vezérkari tiszt lett. 1944. október 15., Horthy Miklós fegyverszüneti-proklamációja után tovább szolgált Szálasi Ferenc alatt, majd dandárjával átállt a Vörös Hadsereghez. Mégis szovjet hadifogságba került, ahonnan megszökött, s hazatérve belépett a kommunista pártba. Vezető szerepet játszott az új magyar hadsereg kiépítésében. 1946-47-ben az I. hadosztály vezérkari főnöke, majd a minisztériumban kiképzési osztályvezetője lett. 1949-ben a gyalogság parancsnoka lett, 1950-ben vezérőrnaggyá léptették elő. Ő alapította a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiát, ő rendezte az ünnepi díszszemléket.

1951-ben letartóztatták és államellenes összeesküvés vádjával előbb halálra, majd életfogytiglani börtönre ítélték. 1956 szeptemberében rehabilitáció nélkül szabadult, még az év októberében reaktiválták és a Nemzetőrség főparancsnoka, a Forradalmi Karhatalmi Bizottság elnöke, Budapest katonai parancsnoka lett. A szovjet intervenció után a katonai ellenállás szervezője volt, majd Ausztriába menekült. 1957-ben a strasbourgi Magyar Forradalmi Tanács, majd több más emigráns szervezet vezetésében is közreműködött. (1966-ban valamennyiből kilépett.)

1958-ban ment az Egyesült Államokba, ahol történészként kezdett új pályát. A New Yorki Columbia Egyetemen 1962-ben doktori fokozatot szerzett, majd 1963-tól 1984-ig hadtörténetet tanított a Brooklyn College doktori fakultásán és a New York-i városi egyetemen. Elnyerte az Egyesült Államok Vezérkari és Magasabb Parancsnoki Akadémiájának tiszteletbeli tanára címét. 1978-ban New Jerseyben megalapította az Atlanti Kutató és- Kiadótársulatot, amelyet főszerkesztőként irányított, s angol nyelvű sorozatok kiadásával a magyar történelem nemzetközi megismertetésére vállalkozott. Az Egyesült Államokban Baton Rouge város és Maryland állam díszpolgárává választották.

1989-ben tért haza Nagy Imre temetésére. 1990-ben az első szabad választásokon független képviselőként bejutott a parlamentbe, ahol a Szabad Demokraták Szövetsége frakciójának tagja volt 1994-ig. 1990-93 közt az Országgyűlés honvédelmi bizottságának tagja, 1990-1991 között annak alelnöke volt. 1991-ben nyugalmazott vezérezredesi címet kapott. 2000-2002 között Orbán Viktor miniszterelnök katonapolitikai tanácsadója volt. 2006-ban megalapította és haláláig támogatta "Az 1956-os Nemzetőrség Hagyományápoló Tanácsát". Szinte élete végéig aktívan dolgozott, könyvet szerkesztett, lektorált.

1991 óta a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia, 1994 óta a Brooklyn College tiszteletbeli doktora, 1996-tól a Magyar Történészek Nemzetközi Társulatának tiszteletbeli elnöke volt. 2004-ben a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választotta. 1946-ban és 1948-ban Köztársasági Érdemrendet, 1949-ben Kossuth Érdemrendet kapott. 1991 óta számos emlékéremmel tüntették ki, 1997-ben megkapta a Köztársasági Elnöki Arany Emlékérmet, 2004-ben a Nagy Imre Érdemrendet.

Főbb magyar nyelvű munkái: Deák Ferenc (1975 angolul, 1993), Honvédségből néphadsereg 1944-1956 (1986), Forradalomtól forradalomig (1990), A magyar forradalom eszméinek eltiprása és győzelme, 1956-1999 (2001). 2004-ben jelent meg Amire nincs ige című önéletrajzi kötete.