Válság és depresszió

© Fazekas István

„Egyre több ember süllyed vissza a proletársorba, veszíti el reményét” – mondta a válság következményeit firtató kérdésünkre Hankiss Elemér szociológus. Mindez szerinte azért is jelent súlyos társadalmi problémát, mert az elmúlt évtizedekben sokan emelkedtek az agrárproletársorból lassú gyarapodással kispolgárrá, ám 1990 után nem tudtak megkapaszkodni.

A mai magyar társadalom egyharmada súlyosan leszakadóban van – állítja Kopp Mária szociológus az általa szerkesztett Magyar lelkiállapot 2008 című könyvben –, s e „társadalmi réteg életminősége sokkal rosszabb a másik kétharmadénál”. Márpedig épp e kötet tanúsága szerint az egész társadalom mentális állapota is folyamatosan romlik. A népesség mintegy egyötöde közepesen vagy súlyosan depressziós, azaz kezelésre szorulna. Mindez a kutatók szerint az értékvesztettség, a mindennapok bizonytalanságának következménye, ami sok esetben krónikus stresszhez vezet. Kimutatták például, hogy még az álmok „érzelmi dimenziója” is szoros kapcsolatban áll a jólléttel, illetve a válsággal. Élethelyzetük romlása nyomán mind többen szenvednek rémálmoktól, ismétlődő rémálmoktól, ahogyan az éjszakai felriadások száma is növekszik. Míg 1995-ben a megkérdezettek 18 százaléka számolt be arról, hogy 3 hónapnál hosszabb ideje fennálló, tehát krónikus fájdalmakban szenved, tavaly már a megkérdezettek több mint egyharmadának volt ilyen panasza.

A romló közérzet, a jövőt illető növekvő pesszimizmus (lásd a HVG–Tárki–Kopint legfrissebb közérzetindexét a 62. oldalon) összefüggésben áll az általános elbizonytalanodással. Az emberek tudatában az értékek – mint azt a Kopp-féle kutatások is bizonyítják –, ha nem is olyan masszívan, mint akár még egy-két évtizede, jelen vannak ugyan, de a valóság egyre gyakrabban felülírja ezeket. A megkérdezettek kétharmada például helyteleníti az adócsalást, ám 80 százalékuk ezt látja a környezetében (beleértve sokszor önmagát is). Az értékek és a valóság közötti növekvő feszültség hatása, hogy az emberek háromnegyede azt vallja: nincs fogódzója, manapság alig tud eligazodni az élet dolgaiban. A társadalomban meglévő bizalmatlanság szintén nagyon erős, a megkérdezettek 70 százaléka szerint „a legjobb nem bízni senkiben”.

„A magyar a legszorongóbb társadalom Európában” 

Ezt állapította meg a HVG kérdésére Kopp Mária az általa két évtizede többször elvégzett felmérések alapján. A torz foglalkoztatási szerkezet például (a 15–61 éves munkavállalási korú népességnek alig 60 százaléka dolgozik) nemcsak az egzisztenciális problémák számát szaporítja, de az inaktivitás és a munkanélküliség pszichésen is a társadalmi kohézió ellenében hat. A munkaerőpiacról legelőször kiszoruló, nyolc általánosnál kevesebbet végzettek körében a súlyos depresszió háromszor nagyobb arányban fordul elő, mint a felsőfokú végzettek között.

Ráadásul épp az alacsony iskolai végzettségűek azok, akik Kopp Mária szerint „nehéz élethelyzetben kevésbé számíthatnak a társas háló védő szerepére”. Ettől aligha függetlenül körükben a legmagasabb a középkorú férfiak – országos szinten is kiugróan magas – halálozási aránya. A középkorosztály egyes évjárataiban – elsősorban Baranya, Somogy, Tolna, Fejér és Győr-Moson-Sopron megyében – pedig riasztóan romlik az öngyilkossági statisztika (HVG, 2007. június 23.). Így, bár 1990 óta összességében csökkent az öngyilkosok száma, Magyarország – Litvánia és Szlovénia mögött – még mindig a harmadik helyen áll az EU-ban az öngyilkosságok arányát tekintve.

Vannak azonban pozitív jelek is, az általános társadalmi bizalomvesztést ugyanis a magasabb képzettségű társadalmi csoportok saját környezetükben jobban tudják kompenzálni. A felmérések szerint 1988–1995 között jelentősen csökkent a rokonoktól és a barátoktól kapott társas támogatás mértéke, azóta azonban folyamatosan emelkedik. Azaz a megkérdezettek mintegy háromnegyede számíthat ma nehéz helyzetében házastársára, rokonaira vagy barátaira.

A politikai elit is hozzájárulhatna a társadalmi bizalom növeléséhez, „ha a politikában viszonylagos tisztesség uralkodik, annak döbbenetes hatása lenne a társadalomra is” – vázolta a társadalmi bizalmatlanságból való kikerülés egy kevéssé valószínű útját kérdésünkre Hankiss Elemér. Hozzátette, hogy ennek egyik feltétele a hitelesség: „Nem kell szeretni a politikust, de fontos, hogy hiteles legyen.” A hiteles kormány és a közös célok Kopp Mária szerint is változtatást indíthatnak el. Ilyen pozitív hatása lehetne szerinte a nemzeti azonosságtudat erősítésének vagy például a gyermekeket vállaló anyák támogatásának, hogy a kívánt gyermekek meg is szülessenek.

A társadalmi mentalitást nehezen lehet ugyan megváltoztatni, ám – jegyezte meg Hankiss – a pozitív példák, mint Németország vagy Finnország esete, azt mutatják, hogy nem lehetetlen. Persze a magyar politikusoknak ehhez példátlan mutatványt kellene megtenniük. Hankiss azonban reménykedik: „hátha néhányan fejre esnek a magas lóról, aztán értelmes politikusként állnak fel”.

Riba István