A budapesti tanácskozáson országgyűlési képviselők, képviselőjelöltek és munkatársaik vesznek részt. Az ülésen tájékoztatót tartanak a választási időszakban a párt ideiglenes politikai kormányaként működő országos választási bizottság (ovb) tagjai.
A választási felkészülés során az MSZP már kijelölte az egyéni körzetekben induló országgyűlési képviselőjelöltek nyolcvan százalékát, a jelöltek egyharmada új ember - közölte Lendvai Ildikó pártelnök pénteken. A szocialista párt az előtte álló időszakban a kormányzás gyakorlása mellett bizonyítani kívánja baloldali elkötelezettségét is - hangsúlyozta a politikus. Ígérete szerint ennek során szakítanak a választási költségvetés gyakorlatával, vagyis azzal, hogy a választások előtt az aktuális kormányok a szavazatszerzés érdekében engedik az államháztartási deficit elszabadulását.
A jövő évi költségvetés parlamenti elfogadása után a szocialisták újabb kongresszust tartanak. A december 12-re meghirdetett kongresszus fogadja el az MSZP választási programját, dönt a miniszterelnök-jelöltről, illetve országos listát állít, valamint alapszabály-módosítás után - rövid időn belül - dönt az új elnökségről.
Politikai tanácskozást tart ma az MSZP
Az MSZP politikai tanácskozáson összegzi ma a következő félév feladatait. A zárt ajtók mögötti eszmecsere nyilvános részében beszédet mond Bajnai Gordon miniszterelnök.
Ezt mondta egymásnak Messi és Vozinha a lefújás után
Messiék alig bírtak a Zöld-foki Köztársasággal
Kolumbia egy góllal verte Ghánát, ezzel utolsóként csatlakozott a nyolcaddöntős mezőnyhöz
Büntetőpárbaj döntötte el Egyiptom és Ausztrália párharcát, Szalahék örülhettek a végén
Lovaggá ütnék az angolok Harry Kane-t
Magyar Péter benyújtotta az Alaptörvény-módosítást, amivel megszűnik Sulyok Tamás megbízatása
A miniszterelnök szerint a módosítás azt a célt szolgálja, hogy a magyar államot soha többé ne ejthesse senki foglyul. Több ponton is változtattak az eredeti terveken.
Elnézést kért Pikó Andrástól és lányától a köztévé állítólagos új vezetője
Pikó András a köztévé állítólagos új vezetőjéről: Csak olyat lehet találni, aki gyerekekről gyártott lejárató anyagot a Fidesz-propagandában?
Elnémult kínai gép miatt szálltak fel a Gripenek
Csak a FIFA járt jól a létszámbővítéssel, vagy a nézők is?
Lovasbalesetben halt meg egy fiatal nő Somogyban
Drónnal találtak meg a Balatonban egy nőt, aki búcsúüzenetet hagyott hátra és eltűnt
Kiderült két új részlet az iskolakezdési támogatásról
Időjárás: jövő héten is megsülünk?
A munkaruha szívja magába a forróságot – dől a panasz a postásokból két társuk halála után
17 év börtönre ítélték Bagdy Emőke fiának gyilkosát
Putyin, Trump, Erdogan és Hszi tervei miatt is aggódhat a világ
Nagy Ervin is elmondta a véleményét arról, hogy Krasznahorkai visszautasította a Nemzet Művésze elismerést
Egyre többen firtatják Varga Mihály személyi felelősségét a Matolcsy-korszakban eltűnt százmilliárdokért
Kenyér rég nincs, most már benzin és áram sem – eljött végre a reformok ideje Kubában?
„Ha úgy látnátok magatokat, ahogy én, vennétek egy nagy tükröt, és egész nap nézegetnétek magatokat”
Hogyan lett egy hippiből láma?