szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ha az egészségügyi tárca és az intézményvezetők nem jutnak egyezségre, akkor minden marad a régiben, vagyis októbertől nem változik a kórházak finanszírozása – írja a mai Népszabadság Székely Tamásra hivatkozva. Ma újra tárgyalnak a felek.

Az egészségügyi szakszervezetek és a miniszter ma is tárgyalnak arról a 25 milliárdról, amely az intézményvezetők szerint nélkülözhetetlen a működésükhöz, ennek hiányában felduzzadnak majd a várólisták. A kórházi vezetők úgy nyilatkoztak a lapnak: a sürgős eseteket, a daganatos betegek ellátását biztosan elvégzik, de a területen kívülről érkezők fogadását valószínűleg nem tudják majd vállalni.

A mai megbeszélés kezdete előtt az egészségügyi tárca vezetője úgy nyilatkozott: nem tudja, milyen javaslatokkal érkeznek majd a tárgyalópartnerei. Ami biztos, a sztrájkot is lehetségesnek tartó kórházvezetők bíznak abban, hogy megkapják a 25 milliárdot, amit szükségesnek tartanak – írja a Ki bírja tovább – a kórházak vagy a tárca? című cikk.

Radnai Zoltán, az Egyesített Szent István és Szent László kórház főigazgatója azt mondta a lapnak: a miniszter által javasolt új finanszírozási forma intézményében 17-20 százalékkal csökkenti a rendelkezésre álló pénzt.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Itthon

Éhségsztrájk a kórházakban, harc a milliárdokért

Péntekre egyeztetésre hívta az egészségügyi tárca a kórházak, egészségügyi intézmények igazgatóit. A vezetők ugyanis éhségsztrájkkal és munkabeszüntetéssel fenyegetőznek - írja a Népszabadság.