Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az MSZP szerint valószínűnek tűnik, hogy szélsőjobboldali politikai indítékok álltak a battonyai és a makói támadások mögött - mondta Nyakó István. A Fideszes Balog Zoltán szerint az ilyen tettek sokat ártanak Magyarországnak.
Az MSZP szóvivője azt mondta, bár azután illik ilyen kérdésekben nyilatkozni, miután az indítékokat feltárták, de úgy tűnik, hogy ezek a kisebbségeket ért támadások szélsőjobboldali politikai indítékok által tápláltak. Nyakó István szerint ebben a kérdésben az illetékes megszólaló Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Navracsis Tibor frakcióvezető, akik úgy döntöttek, hogy frakciójukban és pártjukban nemcsak megengedett, hanem támogatott is a rasszista, antiszemita nácibeszéd.
Balog Zoltán, az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának fideszes elnöke az MTI kérdésére azt mondta: a vallásos kultúrán ejtett sebet az, aki meggyalázta az egykori makói főrabbi emléktábláját. Hangsúlyozta: az, amit a magyarországi rabbiság tett teológiailag az emberek lelkének ápolásában, az a magyar nemzeti kultúra része és kincse.
A makói és a battonyai esettel összefüggésben úgy fogalmazott: a gyűlölködés semmi másra nem jó, mint arra, "hogy ne arról beszéljünk, ami ennek az országnak az igazi problémája - az a lecsúszás, amiben vagyunk -, hanem valamifajta ideológiai és rasszista mezőbe vigyük át a közéleti vitákat." Ez nagyon sokat árt Magyarországnak bárki teszi is meg akár a szocialista párt, akár szélsőséges erők, akik ilyet csinálnak - tette hozzá.
A rendőrség rongálás miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen, mert valaki szombatra virradóra betörte egy román tulajdonban álló battonyai ház ablakát.
A Békés Megyei Online hétfőn arról számolt be, hogy a postaládában talált A/4-es lapra rajzolt Nagy-Magyarországot ábrázoló térképre valaki azt írta: "Ti szemét románok, nem volt nektek elég Erdély, még erre a kis megmaradt területre is betörtök?! Addig nem nyugszunk, míg a Kárpátokon belül románok fognak élni. Honvédelmi csoport". A lap aljára pedig ezt írták: "Vesszen Trianon!!!!".
Hétfőre virradóra leverték és összetörték Makó egykori főrabbija, Kecskeméti Ármin emléktábláját. A tábla alá ismeretlenek a "Milyen 6 millió? Hazug disznók!!!" mondatokat írták festékszóróval.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.