Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
A Miskolc veszélyes körzeteiben járőröző településőrök erőszakot alkalmaznak a cigány lakosok ellen. Legalábbis ezt állítják a helybeliek, illetve a helyi kisebbségi önkormányzat vezetői. A vádakat visszautasítja Lakatos Attila vajda, aki személyesen válogatta ki azokat a roma embereket, akik járőrszolgálatra jelentkeztek.
Gyakran erőszakkal próbálnak rendet csinálni azok a településőrök, akik fizetést kapnak munkájukért és Miskolc legzűrösebbnek számító három körzetében, köztük a hírhedt Lyukó-völgyben, járőröznek, három műszakban - állítják azzok a jobbára roma áldozatok, akik nem mernek feljelentést tenni. A főleg cigányokból álló településőrök között állítólag több büntetett előéletű személy is van. Támadják a településőrség működését a helyi roma kisebbségi politikusok is akik szerint Lakatos Attila "vajdának", aki az őrök kiválasztását személyesen végezte, a választott testülettel szemben semmilyen legitimációja sincs, mégis vele tárgyal az önkormányzat.
Lakatos Attila viszont meg van győződve, a három területen ahol a településőrök ügyelnek a rendre a közterület felügyelet segítségével és a rendőrség irányításával, javult a helyzet. Azzal kapcsolatban, hogy valóban vannak-e büntetett előéletűek a csapatban, azt nyilatkozta, hogy az erkölcsi bizonyítvány nem volt feltétele az alkalmazásnak, ő ilyet nem kérhet. Atrocitások előfordulnak, de azért, mert gyakran megtámadják az őröket. Ami pedig a módszereket illeti, a cigányok a legjobban a cigányokra hallgatnak és ez itt is beigazolódott. Orosz Lajos Miskolc alpolgármestere annyit mondott, hogy akinek panasza van, tegyen feljelentést.
Pusztai László/Miskolc
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
A Tisza Párt elnöke magyarázatot kér, és biztosítékot követel, hogy Oroszország nem avatkozik be a magyar választásokba.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.