Iskolai lövöldözés mint járvány

A Colorado állambeli Littleton városában, a Columbine középiskolában 1999. április 20-án tömegmészárlás történt. Az ezt követő 22 hónapban 16 erőszakos iskolai incidens történt az Egyesült Államokban, amelyek közül 10 szerencsére meghiúsult, mielőtt bárkinek baja esett volna - idézi fel Fordulópont című könyvében Gladwell.

Mindegyik kísértetiesen hasonlított a Columbine középiskolában történtekhez. Az oklamohai Fort Gibson városban a hetedikes Seth Trickey 1999 decemberében elővett egy 9 milliméteres félautomata pisztolyt, és 15 lövést adott le osztálytársainak egy csoportjára. Sethet annyira megviselték a Columbine középiskolában történtek, hogy az incidens előtt pszichológus kezelte. A kaliforniai Millbrae városban letartóztattak egy 17 éves diákot, miután azzal fenyegetett, hogy iskolájában a Columbine középiskolához hasonló dolgot visz véghez. Lakásán a rendőrség tizenöt lőfegyvert talált. A kaliforniai Cupertino városban Joseph DeGuzman 2001 januárjában akart iskolájára támadni, és később azt mondta a rendőröknek, hogy a Columbine középiskolában lövöldözők „az igaziak, rajtuk kívül semmi más nem valóságos”. A következő hónapban Kansas államban három fiút tartóztattak le, lakásukon a rendőrség bombagyártási alapanyagokat, lőfegyvereket foglalt le, valamint olyan bőrkabátokat, mint amilyent a Columbine fegyveresei viseltek. Két nappal később a Colorado állambeli Ford Collins városban újabb fegyver- és lőszerarzenált talált a rendőrség. Valaki meghallotta, hogy a gyanúsított fiúk a „Columbine megismétlésére” készültek.

A sajtóban ezt a lövöldözéshullámot és a leleplezett terveket úgy mutatták be mintha egy nagyobb erőszakhullám részei lennének. De ez nem igaz: 1992-93-ban az Egyesült Államokban az oktatási intézmények területén 54 erőszakos haláleset történt. 2000-ben pedig 16. A Columbine-ragályhullám olyan időszakban történt, amikor a diákok közötti erőszak csökkent, nem pedig emelkedett. Nagy figyelmet szenteltek az incidensekben érintett gyerekek családi és társadalmi körülményeinek. Andy Williams magányos fiú volt, gyakran gúnyolódtak rajta; ez a válás és az elhanyagoltság eredménye. A Time magazin úgy jellemezte a fiú világát, mint olyan hely ahol, „ha az ember valami kemény droggal merevre lövi magát, az mindennapos dolognak számít, és ahol az iskola helyett az Árja Testvérekkel bandában lógni a görkorcsolya-parkban, abszolút nem szokatlan időtöltés”. De az, hogy elhidegültségben és magányosan nőnek fel gyerekek, Gladwell szerint nem új dolog. Több millió gyerek nőtt föl olyan érzelmileg elsivárult környezetben, mint Andy Williams, de ők nem azzal sétálnak be az iskolájukba reggel, hogy lövöldözni kezdenek.

Szerinte hiba lenne, ha az ilyen tettekért a külső világot, a külső befolyásokat okolnánk, mindezt az erőszak növekedésével, a társadalmi hanyatlás trendjeivel hoznánk összefüggésbe. Ezek elszigetelt járványok: titokzatos belső forgatókönyvet követnek, amelynek csak a kamaszok zárt szubkultúrájában van értelme. Gladwell szerint azért törnek ki lövöldözések iskolákban, mert Columbine megtörtént, mert a kamaszok között a ritualizált drámaian önpusztító viselkedés – legyen az akár öngyilkosság, dohányzás, iskolai fegyverviselés vagy egy doboz ártalmatlan kóla elfogyasztása utáni elájulás – rendkívül fertőző hatású. Szerinte olyan változások mentek végbe a kamasztársadalomban, amelyek erősítik az ilyen izoláció esélyét. Egyre több pénzt adunk tizenéves gyerekeinknek, így könnyebben kialakíthatják saját társasági és anyagi világukat. Ezt a világot a szóbeszéd logikája uralja, azok a ragályos üzenetek, amiket egymás között közvetítenek. A Columbine középiskolában történtek a tizenévesek elszigeteltségének legprominensebb példáját jelentik.