A párt anyagi helyzete cseppet sem fényes, hiszen fizetésüket éppen az említett gázdíj rovására kaphatták meg - informálta a lapot az egyik pártalkalmazott. Varga Zsolt, az MDF gazdasági igazgatója ezzel kapcsolatban a lapnak nem kívánt nyilatkozni.
Pusztai Erzsébet pártigazgató azonban elmondta, az utolsó havi gázszámlával valóban késedelemben voltak, de ez csupán "adminisztrációs hiba" miatt fordulhatott elő. Hétfőn ki is egyenlítették az újság szerint 300 ezer forintos tartozást. Pusztai furcsának nevezte, hogy a gázművek előzetes értesítés nélkül kapcsolta ki a szolgáltatást.
A Magyar Nemzet megkereste a Fővárosi Gázműveket is, de a sajtóosztályt lapzártáig nem érték el.
Kikapcsolták a gázt az MDF székházában
Nem fizette a gázszámlát a Magyar Demokrata Fórum, ezért a szolgáltató elzáratta a csapot, a munkatársakat kedden a hideg miatt haza is küldték - számol be szerdai számában a Magyar Nemzet.

Schmidt Mária: "Évtizedekkel ezelőtt fel kellett volna venni Ukrajnát és Oroszországot az unióba"
Azahriah ismét odaszúrt a kormánynak
„Fuck Orbán” – skandálta a tömeg a Kneecap lengyelországi koncertjén
Washington Post: Az USA teremtette a békés és jólétben élő világot, de most éppen az ellenkező irányban halad
Trump közelebb vezényel két atomtengeralattjárót Oroszországhoz
Átveréssel, éheztetéssel és fogvatartással is toborozzák az orosz katonákat, a dezertőrökkel pedig kegyetlenül elbánnak
Országos csúccsal jutott döntőbe 50 méter háton Kós Hubert
A MÁV szerint már újraindultak a vonatok Győrnél, de olvasónk máshogy éli meg a helyzetet
Kocsis Máté bejelentette, hogy megalakul a Zebra Digitális Polgári Kör
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.