Az írás szerint a szlovák és a magyar választási kampányban a "sportszerű vetélkedés helyett azonban kínos iszapbirkózás várható, amelynek a végén mindannyian fulladozunk majd a sártól". 

A témák nagy valószínűséggel változnak, a séma azonban csaknem minden esetben ugyanaz lesz. A magyar vagy a szlovák oldalon feldobott labdát a másik fél úgy próbálja meg lecsapni,  hogy a lehető legtöbb pontot  gyűjtse be a választóktól. A különbség csupán annyi, hogy míg a Smer kampányában a magyarellenes hisztériakeltés központi szerepet játszik, a Fidesz a „felvidéki kártyát” csak dzsókerként használja, hiszen a magyarországi választók többsége inkább a szociális demagógiával fűszerezett messiási ígéretekre harap -  véli Molnár Iván, az Egy nép, egy párt, egy vezér című írás szerzője.

A Smer és a Fidesz "azonban egyben megegyeznek: a legtöbb választót úgy szerezhetik meg, ha +alattvalóik+ nagy részét etnikai lövészárkokba hajtják, elhitetve velük, hogy csak ők, és senki más nem képes megvédeni a nemzetüket. A Smer és a Fidesz ideológiája így egyre kísértetiesebben közelít egy olyan modellhez, amelyet egy, a II. világháborúban csúnyán leszerepelt politikus az +egy nép, egy birodalom, egy vezér+ jelszóban sűrített össze. Fico és Orbán szerint csak az ő pártjuk képes felvirágoztatni és megvédeni az országot, ellenségnek tekintve mindenkit, akinek egy kicsit is más a véleménye" - írja a szerző.

Szlovákiában már megszoktuk, hogy Fico az újságírókat és az ellenzéket válogatott trágárságokkal illeti, miközben – amint ezt a magyar szerkesztőség e heti vitaműsorának a letiltása is jelzi – a közszolgálati televízióba olyan embereket ültetett, akik a legkeményebb diktatúra éveit idéző cenzúrától sem riadnak vissza. Orbánnal a magyar választóknak már volt hasonló tapasztalatuk, minden jel szerint azonban nem tanultak a történelemből, ezért az elkövetkező négy évben újra belekóstolhatnak az +egypártrendszer+ áldásaiba.

"Mert valójában mindkét pártnak ez a fő célja: egy, az alkotmány által többpártrendszernek titulált politikai közegben megteremteni az egypártrendszert. Egy olyan rendszert, amelyben az összes fontos politikai döntést a pártvezér és a legfelsőbb pártvezetés hozza meg, és amelyhez a parlament és a köztársasági elnök csak megtűrt, alázatosan bólogató díszletnek kell. Egy olyan rendszert, amely nem tűri a párbeszédet, és amely minden kritikus hangot a rendszer elleni frontális támadásként értékel, kriminalizálva és börtönnel fenyegetve a független újságírókat, az ellenzéket, és ha úgy hozza a sors, akár a sarki fűszerest is" - olvasható a kommentárban.

A szerző a legszomorúbbnak azt látja, hogy az +egy nép, egy párt, egy vezér+ jelszava a szlovákiai magyarok jelentős részének is imponál. Csáky Pál így nyugodtan kiálthatja világgá, hogy a felvidéki magyaroknak csak egy pártjuk van: az általa vezetett Magyar Koalíció Pártja, hiszen csak ők, és senki más nem képviseli a felvidéki magyarokat. Csak ők tudják, mi a jó nekünk, és aki mást állít, az a magyar egység megbontója, a Híd fizetett ügynöke, aki hűtlen lett a zászlóhoz. Csáky a saját kisebbségi szemétdombján ugyanúgy kriminalizálja az ellenzékét, az őt bíráló újságírókat és értelmiségieket, mint Fico vagy Orbán, elzárkózva minden értelmes párbeszédtől.

Carl Schmitt, az ellentmondásos nézeteiről ismert német államjogász szerint a polgárság párbeszédet folytató osztály, és ez a gyengéje. „Az az osztály, amelynek az összes fontos politikai döntése a sajtóban és a parlamentben folytatott vitában kristályosodik ki, nem állja meg a helyét a társadalmi konfliktusban. A diktatúra a párbeszéd ellentéte, és mint ilyen, győzelemre van ítélve” – vallotta Schmitt, a parancsuralmi egypártrendszert éltetve. "A kérdés már csupán az, hogy ha Fico, Orbán és Csáky – a választók egy jelentős részével együtt – Schmittnek ad igazat, akkor mi a fenének csörgettük a kulcsokat és fagyoskodtunk a tereken húsz évvel ezelőtt, a kommunista párt egyeduralma ellen tüntetve" - záródik a  kommentár az Új Szóban.