Romagyilkosságok: beszélt az egyik gyanúsított?

Galgagyörkön kezdték kedden a romagyilkosságok helyszíni bizonyítását. A Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője, Bartha László annyit közölt, hogy közleményben számolnak be a bizonyítás eredményeiről. Elképzelhető, hogy a rendőrök azért most kezdtek ennek neki, mert valamelyik gyanúsított beszélt nekik.

  • hvg.hu hvg.hu
Romagyilkosságok: beszélt az egyik gyanúsított?

A hat halálos áldozatot szedő romagyilkosság-sorozat gyanúsítottainak elfogása óta az első helyszíni bizonyítást tartja a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) kedden reggel Galgagyörkön, az első támadás helyszínén.

A galgagyörki támadás
A Pest megyei településen 2008. július 21-én kevéssel éjfél után rálőttek három, romák lakta családi házra; több lövedék az ablakokon keresztül az épület belsejében a falba fúródott, de személyi sérülés nem történt.

Többet nem sikerült megtudni az NNI szóvivőjétől a bizonyítási eljárásról, amely pedig több mindent takarhat. Egyrészt lehet, hogy a nyomozók és a gyanúsítottak lejátsszák a bűncselekmény elkövetését, végigmennek a lehetséges útvonalon a gyanúsítottakkal és eléjük tárják a bizonyítékokat, de az is elképzelhető, hogy megpróbálják őket ott kihallgatni. Már csak azért is, mert ha nincsenek szemtanúk – és erről nem tudni – , akkor a nyomozók csak a gyanúsítottaktól várhatnak további részleteket az ügyről, ők pedig megtagadhatják a vallomást.

Mégis akkor van a legnagyobb esélye egy helyszíni bizonyításnak, ha a gyanúsítottak hajlandóak a rendőrökkel való együttműködésre. Erre meg is lenne az alap, a hvg.hu tudomása szerint elképzelhető, hogy a négy előzetes letartóztatásban lévő ember közül egy vagy több szóba állt a nyomozókkal január vége, február eleje körül.

Úgy tudjuk, hogy a nyomozók az utóbbi időben olyan, a bűncselekmények elkövetéséhez nem közvetlenül köthető eseményekkel kapcsolatban tesznek fel kérdéseket a gyanúsítottaknak, amelyekről minden bizonnyal nem lehallgatások útján szereztek tudomást (akkor ugyanis ezzel alighanem megakadályozhatták volna a támadások folytatását). Az sem valószínű, hogy ezek az új információk tanúktól estek be, mert az összes szóba jöhető tanút tavaly ősszel már kihallgatták. Gyanítható tehát, hogy az új értesülések valamely gyanúsítottól származnak.

A romák elleni támadássorozat kapcsán a Nemzeti Nyomozó Iroda kilenc bűncselekmény ügyében indított eljárást. 2008. július 21-én Galgagyörkön, augusztus 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember 29-én Tarnabodon történt támadás. November 3-ára virradóra Nagycsécsen Molotov-koktélt dobtak és rálőttek két házra, a támadásban egy 43 éves férfi és testvére, egy 40 éves nő meghalt. December 15-én, Alsózsolcán egy férfit lőfegyverrel életveszélyesen megsebesítettek.

2009. február 23-án, Tatárszentgyörgyön Molotov-koktélt dobtak egy házra, majd a tűz elől menekülő 27 éves apát és ötéves kisfiát agyonlőtték, 6 éves kislányát súlyosan megsebesítették. Április 22-én, Tiszalökön agyonlőttek egy férfit, majd augusztus 3-ára virradóra Kislétán egy anyát öltek meg sörétes fegyverrel, 13 éves lányát életveszélyesen megsebesítették.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.