Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Hétfőn, a parlamenti választás második fordulójának másnapján két miniszterjelölttel bővülhet Orbán Viktor leendő kormányának névsora, a Fidesz elnöke ugyanis várhatóan megnevezi belügyminiszter-jelöltjét és a pénzügy-gazdaság irányításának várományosát.
Orbán Viktor a választások első fordulójának éjszakáján a TV2 Frizbi című műsorának azt mondta: két hét múlva nevezi meg a leendő belügy- és a pénzügyminiszter személyét. Az MTI úgy tudja, hogy ez minden bizonnyal hétfőn lesz. A pártelnök eddig csak külügyminiszter-jelöltjét, Martonyi Jánost nevezte meg. A Magyar Televíziónak adott április 9-i interjúban azt mondta, Martonyi Jánost azért kellett megneveznie, mert a következő kabinetnek szembe kell néznie néhány olyan, külügyi természetű feladattal, amelynek a munkáját már korábban el kellett kezdeni, és nem lehetett várni vele a választásokig.
Az ismételten felálló Belügyminisztérium lehetséges vezetőjének már hónapokkal ezelőtt felvetődött Pintér Sándor neve. A Népszabadság és a Heti Válasz szerint is az egykori belügyminiszter a legesélyesebb arra, hogy ismét betöltse ezt a pozíciót. Tárcája felügyelné valószínűleg az önkormányzatokat, a rendőrséget és az összevont polgári titkosszolgálatokat; utóbbi átalakításához viszont kétharmados többség kell. Arra a kérdésre, hogy Pintér Sándor volt belügyminiszter kaphat-e feladatot egy új kormányban, Orbán Viktor a már említett tévéinterjúban úgy válaszolt: minden alkalmas ember kaphat feladatot. "Pintér Sándor alkalmas ember?" - szólt a kérdés. "Pintér Sándor alkalmas ember" - hangzott a pártelnöki válasz.
Orbán Viktor a választások éjszakáján a másik poszttal összefüggésben pénzügyminiszterről beszélt, ám a sajtóhírek szerint külön Pénzügyminisztérium nem lesz a Fidesz vezette kabinetben, csak gazdasági csúcstárca. (A Népszabadság keddi összeállítása szerint is az a legvalószínűbb, hogy megszűnik a Pénzügyminisztérium önállósága, és csak a költségvetési ügyek maradnak meg a lecsupaszított intézménynél, amelyet a Fidesz-kormány volt közigazgatási államtitkára, Naszvadi György vezethet.)
E csúcstárca vezetője minden valószínűség szerint Matolcsy György lesz, aki korábban már betöltötte ezt a tisztséget. A Fidesz elnöke a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara februári fórumán egyébként már jelezte is: mind Matolcsy György, mind pedig Járai Zsigmond volt jegybankelnök munkájára számít a jövőben.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.