Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Júniustól ingyen utazhatnak Százhalombatta belterületén a helyben élő kisgyermekesek, mivel az önkormányzat átvállalja a költségeket - közölte Kabelács Hajnalka, a település sajtóreferense az MTI-vel.
A 100 százalékos utazási támogatást a város közigazgatási területén belüli buszközlekedésre vehetik igénybe azok, akinek a településen van az állandó lakhelyük, illetve életvitelszerűen ott laknak.
Az ingyen bérlet a három év alatti gyermekek szüleinek, illetve törvényes képviselőinek jár, akik terhességi gyermekágyi segélyben, gyesben vagy gyedben részesülnek, és nem folytatnak kereső tevékenységet. További feltétel, hogy az egy főre eső családi jövedelem ne haladja meg a havi nettó 171 ezer forintot. A támogatás bérlettípustól függően havi 5940, illetve 9380 forint.
A százhalombattai önkormányzat januárban a nyugdíjasok körében bővítette az ingyenes utazási lehetőséget, már 60 éves kortól jár a 100 százalékos kedvezmény. Erre, illetve a kisgyermekesek utaztatására 6-6 millió forintot különítettek el a 2010. évi büdzséből - közölte Kabelács Hajnalka.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.