Egyetlen biológus végzettségű tagja sincs ma a magyar Országgyűlésnek. Ezt a fogyatékosságot könynyen pótolhatják a szavazópolgárok, ha április 11-én bejuttatják a parlamentbe a Lehet Más a Politika pártot (LMP), amely országos listájának vasárnap nyilvánosságra hozott első 30 helyén öt biológusdiplomást is szerepeltet. Rajtuk kívül még több felsőfokú környezetvédelmi végzettségű honatya és -anya is képviselhetné a Házban LMP-színekben az ökológiai szemléletet.
A senki által föl nem tett kérdésre, hogy ki az LMP miniszterelnök-jelöltje, a hétvégi pártkongresszust követően Schiffer András listavezető viccesen úgy válaszolt: ha netán megnyerik a választást, ő és a lista második helyezettje, Jávor Benedek ajánlkozik a szolgálatra, s majd a köztársasági elnök választ közülük. Az államfőnek mindenesetre nem kellene sötétben tapogatóznia, mindhárman alapítói voltak annak a Védegyletnek, amely Sólyom Lászlót elsőként javasolta köztársasági elnöknek.
A két évvel ezelőtt alakult párt bejutása kétségtelenül áttörést jelentene a magyar politikában. Jelöltjeinek kétharmada civil mozgalmakban edződött – minden másodikuk a környezetvédelemben –, választott közfunkciót pedig mindössze hárman viseltek eddig. A listán negyedik Mile Lajos MDF-es képviselő volt 1990–1994-ben, az ötödik Ivády Gábor nyolc éve Ivád polgármestere, a 26. Csapó Balázs pedig egy ciklus kivételével húsz éve önkormányzati képviselő Szegeden, „mindig ellenzéki pozícióban”.
Unikum az LMP abban is, hogy listáján nincs egyetlen országosan széles körben ismert név se. A listavezető Schiffer András elismerte, próbálkoztak, de elhasználódott, „lejárt szavatosságú” politikus eleve nem jöhetett szóba, a maradék szűk mezőnyből pedig senki sem állt kötélnek. A HVG információi szerint a 82 éves Hankiss Elemér szociológust szánták a lista élére, aki bár ezt az ajánlatot nem fogadta el, állítólag nyilvánosan támogatni fogja őket, akik leginkább az éppen most harmincéves német zöldek (HVG, 2010. január 23.) hőskorszakához hasonlónak szeretnék látni és láttatni magukat.
Példaképétől eltérően azonban az LMP mindeddig nem tudta átütően megmutatni a magyar közönségnek, hogy politikája valójában miben más. Legutóbbi, Bokros Lajost és az MDF–SZDSZ-t lejárató kampányának hangvétele éppen a meghaladni kívánt, intellektuálisan meglehetősen silány Szijjártó–Nyakó-féle kommunikációt idézte.
Híján van az LMP karizmatikus, jó szónoki képességű vezetőknek is – derült ki hétvégi ötödik kongresszusuk szűkre szabott nyilvános szakaszában. Ahol arról is szó esett, hogy mindezek tetejében pénze sincs a pártnak – ami kevés akad, azt a kampány mostani korai, kopogtatócédula-gyűjtő szakaszában költi el, abban bízva, hogy ha sikerül mind a húsz területi lista állításához szükséges legalább 40-50 ezer ajánlószelvényt összeszednie, jobban megnyílik a legális adományozók bukszája.
Mindezek után miben is reménykedhet egyáltalán az LMP? Programjában a fenntartható fejlődés Magyarországon továbbra sem igazán mozgósító erejű ügye mellé központi témának szánja a tiszta közélet és a roma integrációt is magában foglaló esélyegyenlőség eszméjét. Az előbbi pedig akár az LMP védjegyévé is válhat a mostani kampányban, ha sikerül elhitetnie a közönséggel, hogy a párt honlapján megjelenő nyilvános kampányszámla (amelyen lapzártánkkor 3 960 876 forint volt) nem blöff, és komoly oka van annak, hogy más párt nem követi a példát.
A pénzszűkéből tehát erényt próbál kovácsolni az LMP, akárcsak az ismeretlen neveket tartalmazó listájából, mondván, a parlamentbe jutás kedvéért sem adta föl bázisdemokrata jellegét. Utóbbit egyébként az is jelzi, hogy eddigi öt kongresszusán mindegyik – most félezer – párttag részt vehetett és szavazhatott.
Az utóbbi két évtized választási tapasztalatai közismerten nem sok jóval kecsegtetik az újonnan érkezőket. Sosem fordult még elő, hogy olyan alakulat is elérje az ötszázalékos küszöböt, amelyik 70 nappal a választások előtt az LMP mostani eredményéhez hasonlóan mindössze 1 százalékon állt a közvélemény-kutatások szerint. De kétségtelen, hogy most – az egyik nagy váltópárt összeroppanásával, egy rendszerváltó párt eltűnésével és egy szélsőséges párt jóval küszöb fölötti berobbanásával – éppen a paradigmaváltozás jelei mutatkoznak a magyar pártrendszerben. Ebbe akár bele is férhet olyan formáció bejutása, amely éppen a radikalizmust is kiváltó válság megoldására kínál egyelőre meglehetősen körvonalazatlan, de – mint büszkén vallja – nem erőszakos megoldást.
RÉTI PÁL
