szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfő délutáni ülésén újra napirendre veszi a Jobbik korábban elutasított beadványát. Az ellenzéki párt a Magyar Rádióval és a Magyar Televízióval szemben nyújtott be kifogást, mert a két műsorszolgáltató megtagadta egyik választási hirdetésük közlését.

A Jobbik azt sérelmezte, hogy a két közszolgálati médium nem sugározta a párt egyik, a "cigánybűnözés" kifejezést is tartalmazó választási hirdetését. A kifogást az OVB pénteken érdemi vizsgálat nélkül utasította el, arra hivatkozva, hogy a beadványon nem Vona Gábor pártelnök lakcíme, hanem a Jobbik-frakció képviselői irodaházi levelezési címe szerepelt. 

A pénteki OVB-ülésen, még a kifogás elutasítása előtt szót kapott a Magyar Televízió jogi képviselője. Dénes Bertold egyebek mellett azzal indokolta döntésüket, hogy szerintük a hirdetés ellentétes a médiatörvény azon passzusával, amely szerint a műsorszolgáltatás nem irányulhat semmilyen kisebbség, sem bármely többség nyílt vagy burkolt megsértésére, kirekesztésére, annak faji szempontokon alapuló bemutatására, elítélésére. 

Dénes Bertold arra is rámutatott: a kampányban nincs politikai hirdetés közzétételére vonatkozó kötelezettsége az országos médiumnak, mindössze a kampányidőszak utolsó napján kell a nyolc legtöbb jelöltet állító jelölőszervezet kampányösszefoglalóját közölni. Az OVB megtekintette a kifogásolt kampányfilmet, majd annak azt a változatát is, amelyen a kifogásolt kifejezést "kisípolják". A pénteki ülésen megjelent Hunyadi Gábor, a Jobbik jogsegélyszolgálatának vezetője, volt OVB-delegált is, aki az elutasító döntés után az MTI-nek azt mondta, a kifogást azonos tartalommal újra beadják.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Párton belül

Elvezették a rendőrök a Jobbik miskolci polgármester-jelöltjét

Rongálás miatt szabálysértési őrizetbe vették Szegedi Mártont, a Jobbik miskolci polgármesterjelöltjét, aki délutáni sajtótájékoztatóján eltávolított egy MSZP-s plakátot, azt kifogásolva, hogy a szocialisták felülragasztják a Jobbik plakátjait. A párt közleményben adott hangot felháborodásának.

MTI Itthon

Letiltotta a Jobbik hirdetését az MTV és a közrádió

A "cigánybűnözés" kifejezés jogsértő voltára hivatkozva mind a Magyar Televízió, mind a Magyar Rádió megtagadta a Jobbik választási hirdetésének sugárzását - tájékoztatott Dúró Dóra, a párt szóvivője csütörtökön.