Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Jelentősen vissza fog esni a vásárlóerő, szegényednek az emberek, egyre több olyan jelenség lesz, ami a rendvédelmi szervek nélkül nem lesz megoldható – jósolta múlt hét pénteken a Szolgáltató Jogviszonyban Állók Érdekegyeztető Fórumán (SZÉF) Pintér Sándor belügyminiszter. Szavait kormányzati körökben is meglepődve fogadták.
„Ismerem Pintér Sándor nyilatkozatát, de nem szeretném kommentálni. Biztos vagyok benne, hogy a belügyminiszter úr a legjobb tudása és szakmai felkészültsége alapján mondta, amit mondott” – reagált a Népszabadságnak Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár. A lapnak kormányzati források azt mondták: az, hogy Pintér ilyen riasztó képet festett a jövőről, „sokakat meglepett”, megszólalása nem volt része az előre megtervezett kormányzati kommunikációnak. Annak ellenére sem, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Kötcsén, a Parlamentben, majd a Syma-csarnokban tartott kampánynyitó beszédében is „határozottan óvott a csodavárástól”.
A Népszabadság forrásai szerint az önkormányzati választások előtt nem szerencsések az annyira súlyos mondatok, mint amilyeneket a belügyminiszter mondott.
A belügyminiszter a SZÉF-en azt prognosztizálta, hogy egyre nagyobb lesz a korrupció, egyre nagyobbak lesznek a gazdasági bűncselekmények, mind több lesz az utcai bűncselekmény és „nyilvánvaló, hogy egyre több lesz a fegyveres rablástól kezdve minden más”. Szerinte ezek megfékezéséhez elszegényedett rendőrséggel nem lehet nekikezdeni. Ugyanakkor azt is közölte: nem lát esélyt arra, hogy januártól emelkedjen a rendőrök fizetése. A Népszavának ezzel kapcsolatban Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet Főtitkára elmondta, ha nem emelik a béreket, aligha „csábítanak” 4500 új egyenruhást a testületbe a következő két évben, ahogy ezt Pintér reméli. Márpedig Pongó szerint szükség lenne újoncokra, hiszen mintegy 3000 hivatásos, egy teljes megyei főkapitányság állomása hiányzik a rendőrségtől.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.