Tetszett a cikk?

A 65 taggal működő Ózd és Térsége Polgárőrség az ország bűnügyileg egyik legsúlyosabb helyzetű régiójában végzi munkáját. Számtalan fenyegetést kapnak a bűnelkövetőktől, de idáig komolyabb atrocitás, tettlegesség nélkül sikerült megúszniuk. Vezetőjük dr. Abu Kamar Ata, aki október 16-án vette át az Országos Polgárőr Szövetség elnökségének kitüntetését, Az év polgárőre elismerést.

Az ózdi Almási Balogh Pál Kórház szülész-nőgyógyász orvosa 1973-ban kezdte meg tanulmányait a Debreceni Orvostudományi Egyetemen. Még az egyetemi évek alatt megnősült, felesége gyermekorvos. Házasságukból három gyermek született. Az Ózdon népszerű Ata doktor története idáig viszonylag átlagosnak tekinthető, csakhogy a férj Jordániából, a Debrecen nagyságú Zaraka városból érkezett Magyarországra. Szülei azért támogatták orvosi tanulmányait, hogy fiuk utána hazamenjen gyógyítani, ám csalódniuk kellett. Nem rejti véka alá, hogy lett is belőle harag, mert a jordán embereknél nagyon erős kötelék az összetartó család. Idővel aztán megbékélt a rokonság.

©

Dr. Abu Kamar Ata és felesége 1978-ban friss diplomásként érkeztek Ózdra, ahol azóta is dolgoznak. A szülész-nőgyógyász orvos megszerezte a gyermeknőgyógyász végzettséget is, jelenleg főorvosi beosztásban végzi munkáját a városi kórházban. A kilencvenes években elvállalta a helyi cigány kisebbségi önkormányzatban az egészségügyi bizottság vezetését, mivel azt tapasztalta, hogy a cigány nők többségének egészségügyi szakember támogatására van szüksége. Jelentős részük nem gondolja át a gyermekvállalással járó felelősséget, ezért igyekezett számukra felvilágosító foglalkozásokat tartani. Többször megjelent egy-egy cigánytelepen, és speciális eszközök segítségével bemutatta, elmagyarázta a kondom használatának jelentőségét, és ezerszámra osztogatta az óvszert egy alapítvány támogatásával. Arra biztatta hallgatóságát, hogy csak akkor vállaljanak gyermeket, ha megvan hozzá a megfelelő gazdasági háttér, mert hiába kapnak majd több családi pótlékot, az kevés lesz a gyermek gondmentes felnevelésére. Máig nem érti, miért kapott mindezért támadást a média néhány képviselőjétől. Azzal vádolták, vissza akarja szorítani a cigány családokban a gyermekszületést. Egy idő után aztán feladta ezt a missziót.

©

Talált magának más társadalmi munkát, 2000-ben belépett a polgárőrségbe, 2002-ben pedig megkapta a vezetői kinevezést. Azóta irányítja az önkéntesekből álló csapatot. Két gépkocsi áll rendelkezésükre, van URH-rádiójuk és egyenruhájuk. A nap minden szakában mozgósíthatóak, elég hozzá egy lakossági bejelentés valamilyen bűnelkövetésről. Lehetőségeikhez mérten védik a köz- és magántulajdont, ha pedig problémát észlelnek, értesítik a rendőröket. Biztosítják a rendezvényeket, de ott voltak a Bódva nagy árvízénél az edelényi gátakon is. A polgárőrvezető szeretné emelni a taglétszámot, hiszen egyre több a feladatuk, de az önkéntes munkára kevés a jelentkező.

Dr. Abu Kamar Ata beszél arabul, angolul és kicsit franciául. A magyar nyelvvel elsős egyetemistaként ismerkedett meg, és bevallja: három év kellett ahhoz, hogy társalgási szinten beszéljen. Ózdon jól érzi magát, befogadták és megbecsülik, eszébe sem jut, hogy máshol keressen munkahelyet. A napi rendelés és a kórházi ügyeletek mellett aktívan vesz részt a polgárőrség munkájában, és közben politizál. Lakóhelyén, Farkaslyukon polgármesterjelöltként vett részt az önkormányzati választáson a Fidesz színeiben, ám végül nem ő nyert. Az előző ciklusban alpolgármestere volt a településnek, és a helybeliek október 3-án újra beszavazták a képviselőtestületbe.

Kovács István

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Lázár János: Ha a Fidesz nyer 2022-ben, neki fog látni a hibák kijavításának

Lázár János: Ha a Fidesz nyer 2022-ben, neki fog látni a hibák kijavításának

Galacsinná gyűrte a vonat a kocsit, amelyből épp csak ki tudott ugrani a sofőrje – fotók

Galacsinná gyűrte a vonat a kocsit, amelyből épp csak ki tudott ugrani a sofőrje – fotók

Erdogan: Az iszlám elleni kijelentések a nyugati politikusok sikertelenségét palástolják

Erdogan: Az iszlám elleni kijelentések a nyugati politikusok sikertelenségét palástolják