Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Hétfőn délelőtt indul a Margit híd felújításának ötödik szakasza. A hídon kétszer két sávon áthaladhatnak az autók is, alkalmanként félpályás korlátozás lesz. A villamospályán azonban december 10-ig más járművek nem közlekedhetnek, még a megkülönböztető jelzést használók sem.
Ezen felül az ideiglenesen forgalomba helyezett Margit hídon a kihelyezett sebességkorlátozó táblák a megkülönböztető jelzést használó járművekre is vonatkoznak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
A híd felújítását végző MH 2009 Konzorcium pedig arról tájékoztatott, hogy a november 13-14-i hétvégén a Margit híd hídfőinél végeznek állványozási és kábelfektetési munkákat a szakemberek. Emiatt változások várhatók a forgalomban, a pesti és a budai alsó rakpartot szombaton reggel negyed 8-kor zárják le. Az autósok itt egészen délután 3 óráig nem tudnak majd közlekedni.
A rákövetkező hétvégén - november 20-án és 21-én - is folytatódik a munka. A korlátozás ekkor már a budai felső rakpart forgalmát érinti: azon a szombaton reggel 7 órától egészen vasárnap délután négy óráig csak egy-egy sáv lesz járható. Először a belső sávok, majd a két külső sáv lesz lezárva.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.