Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Hat rendbeli uzsora-bűncselekménnyel, három rendbeli, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás és egy rendbeli jogosulatlan pénzügyi tevékenység elkövetésével gyanúsíthatók azok az ózdiak, akiket csütörtökön helyezett előzetes letartóztatásba a Miskolci Városi Bíróság.
A négy gyanúsítottat - két férfit és két nőt - december 18-ig helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság, mert az indoklás szerint fennáll a szökés, elrejtőzés, bizonyítékok megsemmisítésének veszélye, sőt a bűnismétlés veszélye is - közölte Szabó József, a Borsod megyei bíróság szóvivője.
Molnár Tamás, az ózdi rendőrkapitányság hivatalvezetője elmondta: a négy helyi lakost kedden fogták el az ózdi városközpontban. Az elmúlt években uzsorakölcsönök folyósításával tartották fönn magukat. Egyikük, egy 34 éves férfi már hatszor volt büntetve, egyebek mellett garázdaság és rablás miatt. Hozzátette: a gyanúsítottaknál tartott házkutatáskor több füzet került elő nevekkel, címekkel, pénzösszegekkel; az adósokról komplett nyilvántartást vezettek.
A sértettek között volt olyan, aki 2008-ban 50 százalékos kamatra kapott 30 ezer forintot, azóta az adósságspirálban 1 millió 200 ezer forintot fizetett vissza. Molnár Tamás emlékeztetett arra, hogy az ózdi rendőrkapitányság már korábban kezdeményezte a posta vezetőinél, hogy a címzettek csak a lakásukon kaphassák meg a juttatásokat, az uzsorások ugyanis gyakran már a postahivatal előtt várták a segélyeket, és azonnal el is vették az érintettektől.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.