Fegyverarzenál Szécsényfelfaluban

Mintegy 200 különféle típusú lőszert, két forgótáras fegyvert és egy légpuskát, valamint vadtrófeákat foglalt le a szécsényi rendőrkapitányság egy szécsényfelfalui férfitól - közölte a rendőrség.

  • MTI MTI
Fegyverarzenál Szécsényfelfaluban

Az 50 éves férfi ellen lőszerrel, illetve lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt indult eljárás - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Mivel a gyanúsítottal szemben jelenleg hasonló jellegű bűncselekmény elkövetése miatt büntetőeljárás folyik, ezért a rendőrség kezdeményezte az előzetes letartóztatását - tette hozzá Dankóné Nagy Éva.

November 18-án a férfi 67 éves szomszédja tett bejelentést a rendőrségen, miszerint a saját lakóháza udvarán, egy fészerben a szalma között több, feltehetően katonai lőszert, egy hangtompítónak látszó tárgyat és egy bajonettet talált. Az elrendelt nyomozás során derült ki, hogy a talált tárgyak a szomszédból származnak. A szomszéd lakásában és tanyáján tartott házkutatások alkalmával kerültek elő a további lőszerek és fegyverek, amelyek tartásához a gyanúsítottnak nem volt engedélye.

Így gondozd a Trumpodat – Európa megtalálta a kezelési útmutatót az amerikai elnökhöz?

Így gondozd a Trumpodat – Európa megtalálta a kezelési útmutatót az amerikai elnökhöz?

Nyílt konfrontáció helyett dicséret és tömjénezés, meg egy nagy adag türelem – így próbálják meg az európaiak jobb belátásra bírni Donald Trump amerikai elnököt az európai vezető politikusok. Dolgukat nehezíti, hogy az oroszok már korábban rájöttek arra, miként kell bánni a Fehér Ház nárcisztikus urával. De azért a pénz is beszél, az európaiak 100 milliárd dollárt értékben vásárolnak Ukrajna számára amerikai fegyvereket, hogy az USA is részt vegyen Ukrajna biztonságának szavatolásában.