Újra kellene gondolni az állam-egyház viszonyt Erdő Péter szerint

A katolikus egyházfő szerint az alkotmány megváltoztatása az állam-egyház viszony újragondolásának szükségességét is felveti. Erről a Magyar Nemzet szerdai számában beszél Erdő Péter bíboros.

  • MTI MTI
Újra kellene gondolni az állam-egyház viszonyt Erdő Péter szerint

Ha az alkotmány megváltozna, automatikusan felvetődne annak a szükségessége, hogy a katolikus egyház jogállását, illetve a magyar állam és a katolikus egyház közötti jogviszony alapjait kétoldalú dokumentumban fektessük le - erről Erdő Péter bíboros a Magyar Nemzet szerdai számában megjelent interjújában beszélt.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke szerint újra kell gondolni a katolikus egyház finanszírozásának kérdését is. Az egyházalapításról szólva elmondta, ha a vallás gyakorlásához kapcsoljuk a jogot, a vallást pontosan kell definiálni. A püspöki konferencia által az idén december 26-tól jövő év végéig tartó család évéhez kapcsolódva az esztergomi érsek úgy vélte, azokban az országokban, ahol kimondták, a családtámogatás nem szociális segély, hanem független ügyként kell kezelni, sikerült megállítani a demográfiai zuhanást.