Gyurcsány népszavazást akar az alkotmányról

Gyurcsány Ferenc azt mondja: az új alkotmány legfeljebb a Fideszé lehet, a nemzeté és a köztársaságé soha.

  • MTI MTI
Gyurcsány népszavazást akar az alkotmányról

A volt pártelnök-miniszterelnök a Táncsics Alapítvány által rendezett szakmapolitikai konferencián szerdán úgy vélekedett: a Fidesz új alkotmánytervezete despotikus, rendies, keleties irányú, amelyben történelmi önigazolási szándékkal Magyarország büszkeségében, illetve önmagában megfogyatkozó nemzet arcát mutatja.

Úgy látja: az új alaptörvény koncepciójában a Fidesz a népszuverenitás elvével is szembe megy, nem erősíti az államtól független intézmények rendszerét, valamint az állami túlhatalmat építi. Gyurcsány Ferenc leszögezte: a tervezettel alapvető szemléletbeli és elvi problémái vannak. Szavai szerint meg kell próbálni kikényszeríteni az érdemi vitát az új alkotmányról és elérni, hogy erről népszavazás tartsanak.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.