Navracsics Tibor és Orbán Viktor
Túry Gergely
„Senkit semmire nem neveztem ki, senki semmire nem kapott miniszteri felkérést” – jelentette ki a minap Orbán Viktor, alig egy héttel az után, hogy maga közölte: leendő kormányában Martonyi János lesz a külügyek irányítója. Orbán most arra hivatkozott, hogy a kormányalakítás megkezdése a második forduló lezárulása előtt a választók megsértése lenne. Pedig a Fidesz – szatellitjével, a KDNP-vel – már az első fordulóban biztos kormánytöbbséget szerzett, több mandátumot, mint amennyit párt Magyarországon 1990 óta a két fordulóban összesen kapott. A sajtóban mindenesetre napok óta keringenek a leendő kormányzat összetételét szakállamtitkári mélységig részletező névsorok, és a fel nem kért miniszterjelöltek a HVG információi szerint már javában tárgyalnak kiszemelt államtitkáraikkal.
Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a Fidesz bevezeti Magyarországon a csúcsminisztériumok rendszerét, azaz végrehajtja a kormány létszámának 1848 óta legnagyobb arányú csökkentését. Hasonló elánnal Nagy Imre csonkolt 1953-ban, amikor 28-ról 20-ra mérsékelte a minisztériumok számát. Orbán Viktor a jelenlegi 13-ból 8-at kreálna, s ezzel a tárcák száma az 1848–1849-es történelmi minimumra csökkenne (lásd grafikonunkat a 8. oldalon).
Szakértők már a csúcsminisztériumok tervének kiszivárgása után fölvetették, hogy a kormány létszáma függ a választási eredménytől. Nem lehet túl kicsi a kabinet, ha a vezető párt koalícióra kényszerül, és akkor sem, ha sok az olyan, hatalmi ellenpólusnak számító erős pártvezető, akiket miniszteri tárcával kell pacifikálni. Magyarán, minél nagyobb a győzelem, és minél egységesebb a párt, annál kisebb lehet a kormány. Néhány nappal a választások második fordulója előtt úgy fest, egyik sem lesz akadálya annak, hogy Orbán Viktor, kedve szerint, a lehető legkarcsúbbra szabja második kabinetjét.
A rendszerváltás utáni kormányzati struktúrát a németül jól – angolul kevéssé – beszélő, kitűnő német kapcsolatokkal rendelkező Antall József alakította ki, aki sok tekintetben a modern német szerkezetet tekintette mintának. Húsz év után a legnagyobb átalakítás pedig a németül nem, de angolul jól tájékozódó, Nagy-Britanniában is tanult Navracsics Tibor nevéhez fűződne. Ő egy korábbi interjúban a változtatás két előnyét nevezte meg. Egyrészt azt, hogy „ebben a rendszerben egy minisztérium házon belül is rendezni tudja egy nagyobb terület stratégiai irányítását, s nem kell kormányzati szintre emelni minden kérdést”. Másrészt azt, hogy a kevesebb minisztérium „a közvélemény szerint ráadásul olcsóbb államot ígér”.
A brit modellnek van még néhány érdekes vonása, ami fölkelthette Orbán érdeklődését. A kabinet ülései majdhogynem formálisak – Gordon Brown kedd délelőttönként gyakran mindössze 30 perces mítingeket tart, ahol csak bejelentések hangzanak el, és ráütik a pecsétet már meghozott döntésekre. Utóbbiak zömmel a 43 kabinetbizottságban születnek meg, amelyek működéséről félévente ad ki rövid jelentést a kormány, egyébként az üléseken elhangzottakat és az oda tárgyalásra bevitt dokumentumokat nem hozzák nyilvánosságra. A hivatalos indoklás szerint így a miniszterek szabadon vitatkozhatnak – majd, a kollektív felelősség jegyében, kifelé mindannyian lojálisan képviselik a döntéseket.
A minisztériumok számának csökkentése népszerű lépés, mert a takarékos kormányzat képzetét kelti, egy ponton túl azonban kontraproduktív lehet a tárcák összevonása a HVG által megkérdezett Verebélyi Imre jogászprofesszor szerint. Nyolc csúcsminisztériumra épített kormányzati struktúra egyedül Svájcban létezik, ott azonban az egyes kantonokban helyi adminisztrációk is működnek. E modell átvétele Magyarország számára több hátránnyal járhat, mint előnnyel. Egy magyar miniszternek már ma is átlagosan 4-5 napot Brüsszelben kell töltenie havonta, az átszervezés után ez az időtartam tovább növekedhet. Amennyiben pedig az adott szakterületet irányító államtitkár helyettesíti az uniós egyeztetéseken a tárcavezetőt, úgy ő kerülhet – alacsonyabb rangúként – hátrányba a miniszterekkel szemben.
A minden korábbinál erőteljesebb kormányzati centralizáció tervét a közigazgatási szakértő azért is fenntartással fogadta, mert – mint jelezte – az elmúlt években idehaza voltaképpen már megszerveztek több csúcsminisztériumot, s ezek egy része jelenleg is működik. Ilyen a két tárcából összegyúrt Oktatási és Kulturális Minisztérium, vagy a hajdani Tervhivatal feladatkörét is ellátó gazdasági tárca. Ilyen volt 1990–2006 között az önkormányzatokat is koordináló Belügyminisztérium, valamint az egészségügyi és szociális ágazatot együttesen irányító Népjóléti (1990–1998), illetve az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium (2002–2004) is. Az ezt meghaladó összevonások, például a négy korábbi tárcát integrálni kívánó humán mamutminisztérium kialakítása voltaképpen csak azt eredményezné, hogy házon belül tovább működnének a régebbi kis minisztériumok.
A közepes méretű európai államok többségében 11–15 minisztérium van – nem véletlenül. Ez az a nagyságrend, ahol olyan kitüntetett fontosságú területek is önálló kormányzati képviseletet kaphatnak, mint például a környezetvédelem, amelynek csúcsminisztériumba süllyesztése ellen egyébként máris tiltakozott a Védegylet és a Greenpeace. A tárcák számát tíz alá csökkenteni meglehetősen kockázatos – jelentette ki Verebélyi. Egy ilyen lépés nyilvánvalóan azt hivatott szolgálni, hogy a kormányfővel szemben a kevés számú miniszter ne képezzen semmiféle ellenerőt, s hogy a kormányüléseket „fél óra alatt le lehessen zavarni”.
Némi belső ellenállásra is számíthat Orbán Viktor a kormánykarcsúsítással szemben. Simicskó István, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának KDNP-s elnöke például kijelentette, hogy nem pártolná a nemzetbiztonsági szolgálatok betagozását a csúcs-belügyminisztériumba – az utóbbi napokban Simicskó helyett inkább Hende Csabát emlegetik a honvédelmi tárca várományosaként. Pokorni Zoltán pedig még azt követően is úgy nyilatkozott, szívesen lenne oktatási miniszter, hogy az oktatást, a kultúrát és az egészségügyet is magába foglaló humán csúcsminisztérium terve majdhogynem véglegesnek tűnt.
A három új nagy kormányzati konglomerátum közül kettőnek az élére Orbán a jelek szerint olyan minisztereket szán, akik valójában nem operatív irányítók lesznek, hanem maguk is valamennyire a szaktárcáik fölött lebegnek majd. Matolcsy György, a Fidesz vizionáriusa – a hétszázalékos növekedés megálmodója az első Orbán-kormány idején – feladata inkább a jövőkép megfogalmazása, mint a gazdasági stabilitást célzó intézkedések meghozatala lesz. Információink szerint például az IMF-fel is a miniszterelnök-helyettesi posztra esélyes Varga Mihály tárgyal majd.
A humán csúcsminisztérium élére kiszemelt Réthelyi Miklós, a Semmelweis Egyetem korábbi rektora a HVG-nek adott interjújában (lásd Portré rovatunkat) maga is meglehetősen nagy általánosságban fogalmaz megatárcája legsürgetőbb feladatairól. Ő lehet egyébként a formálódó kormányban az egyetlen, akinek esetében Orbán egyelőre követi 12 évvel ezelőtti stratégiáját, amikor is a Fidesz tágabb holdudvarából választott tekintélyes szakmai múlttal rendelkező professzorokat egyes tárcák élére – akiket aztán félidőben lecserélt virtigli Fidesz-politikusokra.
Réthelyivel és formálódó csapatával a jelek szerint a budapesti orvosegyetem adja majd az egészségügy irányítását. A közigazgatási államtitkárként emlegetett Jávor András egyetemi intézetigazgató a KDNP egészségpolitikusaként hevesen tiltakozott a vizitdíj bevezetése ellen, ugyanakkor az Antall-kormány államtitkáraként a nevéhez fűződik például a háziorvosi rendszer privatizálása. Egy másik egyetemi intézetvezető, az annak idején Réthelyi által alapított Egészségügyi Menedzserképző Központ igazgatója, Szócska Miklós lehet a szűkebb egészségügyi tárca közvetlen irányítója – 2006-ban ő írta az akkor a miniszterségre hajtó Semmelweis-rektor Tulassay Tivadar programját.
Nem lesz viszont hazai pálya Réthelyinek a kultúra területe. A csúcsminisztérium második embere feltehetően Halász János, a Fidesz régi kultúrpolitikusa, az első Orbán-kabinet kulturális államtitkára lesz. Kulturális „junior miniszterként” pedig lapzártánkkor a nyolcvanas években Erdélyből áttelepült Szőcs Géza költő állt nyerésre, aki feltehetően Orbán Viktorral ápolt közeli személyes kapcsolatának is köszönheti esetleges felkérését.
A minden informátorunk szerint fenntartásokkal kezelendő – de lényegében egybevágó – kiszivárgott kormánylisták alapján egyébként a második Orbán-kabinet felét 1998–2002 között miniszterként, államtitkárként kipróbált politikusok (Martonyi János, Matolcsy György, Pintér Sándor, Varga Mihály, Hende Csaba és a „koalíciós” miniszterelnök-helyettesség mellett állítólag majd a „nemzetpolitikáért is felelős Semjén Zsolt KDNP-elnök) alkotják. Mégis két újonc lesz bizonyos értelemben a kabinet két kulcsminisztere. A jobboldali sajtómágnás Fellegi Tamás infrastruktúra- és vagyongazdálkodási minisztériuma rendelkezik majd várhatóan a legtöbb fejlesztési pénzforrás fölött. A közigazgatási és igazságügyi megatárca – netán, az utóbbi napokban ismét fölmerült korábbi változat szerint, egy újjáalakuló kancelláriaminisztérium – élén pedig Navracsics Tibor jelenlegi Fidesz-frakcióvezető szabhatja meg Magyarország kormányzati-közigazgatási berendezkedésének karakterét a következő 4–8–12 évre.
