Települések, ahová dőlt a pénz az EU-ból

Aligha tudatosult a Győrtől 18 kilométerre fekvő Enese, a gyógyfürdőjéről híres Hévíz vagy az ország negyedik legnagyobb városa, Szeged lakóiban, hogy az elmúlt 3 és fél év alatt – közösségi szinten – jócskán megtollasodtak. Az alig 1800 lelkes Győr-Moson-Sopron megyei falunak eddig 12,9 milliárd forint uniós támogatást ítéltek oda a 2007-ben indult és 2013-ig tartó Új Magyarország fejlesztési terv (ÚMFT) keretében, a fürdőváros projektjei 12,5 milliárd forintot nyertek el, a csongrádi megyeszékhely pedig Budapest után a legnagyobb szelettel, 220 milliárd forinttal részesült a tortából. Lakosságarányosan mindhárman listavezetők: a HVG-nek az uniós pályázatokat kezelő Nemzeti Fejlesztési Ügynökség adataiból készült számítása szerint a falvak körében egy-egy lakóra Enesén jutott a legtöbb megítélt uniós forrás (fejenként 72 millió forint), a városlakók között a hévíziek vezetnek (fejenként 28,8 millióval), a megyei jogú városok közül pedig a szegediek örülhetnek a legtöbb támogatásnak (13 millió).

Sokat elárul a fejlesztéspolitikáról, hogy a toplista élén álló két falu, valamint a városok körében abszolút értékben a legtöbb támogatást elért Keszthely elkerülő utaknak köszönheti előkelő helyezését. Míg Nyugat-Magyarországon azért küzdenek a települések, hogy megszabaduljanak az átmenő forgalomtól, és javítsák a helybéliek életminőségét, Borsodban vagy Baranyában zsákfalvak tucatjai hiába álmodoznak munkahelyteremtő befektetőkről vagy akár csak a helyi vegyeskereskedés forgalmát fellendítő átutazókról.

A hátrányos helyzetű régiók leszakadását az ÚMFT sem tudta megállítani, a területi kiegyenlítés jelei eddig nem látszanak. A régiók közül éppen Észak-Magyarországon jutott a legkevesebb megítélt támogatás egy-egy lakosra, holott ott az egyik legalacsonyabb a fejenkénti GDP. Az ország több mint 3100 települése közül 1811 eddig egyáltalán nem részesült uniós forrásból; a kimaradók kivétel nélkül falvak, és több mint 10 százalékuk, szám szerint 193 az aprófalvas Baranyában van. A támogatások több mint felét, 53 százalékát a megyei jogú városok és Budapest vitték el, holott az ország lakóinak csak 37,4 százaléka él ezekben. Bár a nagyvárosok szolgáltatásai – a közlekedéstől a gyógykezelésig – az egész agglomerációra kiterjednek, az arányok így is mellbevágóak. Míg Budapesten csaknem 5 millió forint támogatás jut egy lakosra, addig a Pest megyeiek közül sokaknak, például a ráckeveieknek, a gödieknek és a pomáziaknak meg kell elégedniük fejenként 350-400 ezer forinttal.

Az elmaradottabb régiókban a fejlesztések sokszor már azon elbuknak, hogy nincs elég potens pályázó. Észak-Magyarországon például az átlagosnál kevesebb vállalkozás működik, és ritkább a városi státusú település is. Más esetekben, a többnyire kötelező önrész miatt, csak kisebb támogatásokat mernek megcélozni. Az észak-magyarországi támogatások összege alig több mint a fele a többi régió 508 milliárd forintos átlagának: mindössze 294 milliárd. Vagyis önmagában az, ha az új kormány bővíti a gazdaságfejlesztésre szánt forrásokat, egyáltalán nem biztos, hogy hozzájárul a kívánt – egyébként az ÚMFT-ével egybecsengő – cél eléréséhez, a foglalkoztatás bővítéséhez és a növekedéshez.

Az óriási pénzeket felemésztő útépítéseken kívül tipikusan két tényező járult hozzá, hogy az ÚMFT első félidejében egy falu vagy egy kisebb város sikeresen szívja fel a forrásokat. Az egyik, ha a településnek jelentős a turisztikai vonzereje. Hévíz, Tokaj vagy Keszthely mellett ilyen a megkövesedett szubtrópusi erdejéről híres Ipolytarnóc vagy a Hortobágy, ahol a már meglévő kulturális vagy természeti értékekre igyekeztek alapozni az új fejlesztéseket is. A másik sikerstratégia a dömpingszerű pályázatírás, ezt példázza Mórahalom vagy Nyírbátor esete, előbbi 70, utóbbi 81 nyertes pályázattal. A nyírségi kisvárosban nemcsak az önkormányzat volt aktív (oktatási és egészségügyi intézmények létrehozására, illetve felújítására több mint 4,2 milliárd forintot nyert el), hanem a vállalkozások is; 58 projekt összesen több mint 3 milliárd forint támogatást kapott. Ráadásul az önrész aránya az esetek felében csak 30 százalék volt, miután Nyírbátor az egyik leghátrányosabb helyzetű kistérség központja.

Másutt viszont egyetlen nagyobb beruházás dobta meg a büdzsét. A Baranya megye legdélebbi csücskében fekvő Oldon, a szintén Dráva-közeli Őrtiloson és a Hernád folyó bal partján található Szentistvánbaksán a helyi árvízvédelemre kaptak néhány százmillió forintot. A legapróbb településeken persze még ennyi sem kellett a toplistára kerüléshez, a 40 lelkes Becskeházán egyetlen új utca építése és egy kisvállalkozás támogatása is elég volt az előkelő helyezéshez.

Hiába azonban az igyekezet, az uniós források még a legsikeresebben pályázó településeken sem hoztak áttörést a foglalkoztatásban – a válság hatásait legalábbis nem voltak képesek ellensúlyozni. A nyilvántartott álláskeresők aránya a pályázati sikerekkel büszkélkedő helységekben sem lóg ki a régiós átlagból. Szabolcsban, Borsodban vagy Baranyában azokon a településeken is előfordul 20-25 százalékos munkanélküliség, ahol az elnyert uniós támogatás akár 10-20 millió forintot is kitesz fejenként.

Kormányzati elfogultság és részrehajlás az élbolyhoz tartozó falvak esetében nem mutatható ki közvetlenül (igaz, többségüket független polgármester irányítja), legfeljebb a nagyvárosoknál érződik némi aránytalanság. A legsikeresebbek közül az elmúlt években Budapest, Szeged, Miskolc és Pécs egyaránt baloldali irányítás alatt állt. Uniós pénzesővel azonban a jelek szerint nem lehet meglágyítani a szavazópolgárok szívét. Pécs polgármesteri székét már az ősszel elvesztették a szocialisták, a tavasszal a parlamenti mandátumok nagy része is elszállt, és – uniós projektek ide vagy oda – földcsuszamlásszerű volt a baloldaltól való elpártolás Szegeden, Miskolcon és Budapesten is.

(Az egy főre jutó támogatásokól szóló tálázat a hetilapban hibásan jelent meg, itt a javított változat olvasható.)