Egységben az erő – a rendszerváltássá ideologizált bölcsesség jóval nagyobb hangsúlyt kap a kormányprogram tervezetében, mint az egyes szakpolitikák. A válságkezelésről említést sem tesz a dokumentum, anyagi ígéretekkel viszont nem fukarkodik.
„Az előttünk levő dokumentum nem más, mint tényleírásokat és kívánságokat tartalmazó kijelentések laza gyűjteménye, amelyből éppen az hiányzik, ami a szöveget programmá tenné: miképpen jutunk el a jelen helyzetből a kívánt célokhoz” – sorolta kifogásait éppen húsz évvel ezelőtt, 1990. május 22-én az Antall-kormány programjának vitájában Orbán Viktor. A megelőző évtizedek semmitmondó stílusával szakító fiatal politikus az akkori kormányprogram vitáját nemes egyszerűséggel „alkalmatlan tárgyon elkövetett megvitatási kísérletnek” minősítette. Az időközben Antall József politikai térfelére lépett és az ő világképére áttért Fidesz-pártelnök nevével jelzett mostani kormányprogram pontosan megfelel a politikai előd örökségének: nem több tényleírások és kívánságok laza gyűjteményénél.
A rendszerváltó eltökéltség ugyanakkor ebből a programból sem hiányzik. A szavazófülkékben lezajlott „forradalommal” lezárul az „átmeneti korszak”, majd valójában „alkotmányozó nemzetgyűlés és rendszeralapító parlament” ül össze, amely „új politikai, gazdasági és társadalmi rendszer” megalkotására hivatott. Egyúttal megköttetett egy új társadalmi szerződés is. A szenvedő igealak használata bizonyára nem véletlen: így elkerülhető, hogy a szerződő feleket meg kelljen nevezni. Ez nem is csoda, hiszen társadalmi szerződés megkötését már az első Orbán-kormány gazdasági minisztere, Matolcsy György is szorgalmazta, akkor elsősorban a Spanyolországban a demokratikus átmenetet és a gazdasági fellendítést segítő 1977-es Moncloa-paktumra hivatkozva. Hasonló szerződéskötési ambícióktól fűtve vezényelte végig Matolcsy 2005-ben a Fidesz választási győzelme reményében az úgynevezett nemzeti konzultációt a gazdaságról, amelynek tíz programpontját azóta is időszerűnek tartja – egy kivétellel.
Az akkori pontok közül az élőmunkát terhelő járulékok csökkentése, a kisadók eltörlése, az egykulcsos jövedelem- és a családbarát adózás kialakítása, közbeszerzési fordulat a magyar vállalkozások javára, a körbetartozások felszámolása és a bürokratikus költségek csökkentése a mostani programnak is a gerincét adja – hasonlóan általános megfogalmazásban, mint az öt évvel ezelőtti dokumentum. Kivétellé csupán az euró 2010-es bevezetése vált, aminek elmaradása vitathatatlanul a 2006-ban megalakult kormány súlyos mulasztása. Az euró átvétele azonban Matolcsy mostani felfogása szerint – miként azt az fn.hu-nak nyilatkozta – már nem is olyan sürgős, mivel szerinte az egész eurózóna az összeomlás szélére került. Súlyos adósságválság fenyegeti a kormányprogram tervezetében példaként ismét megidézett Spanyolországot, valamint az ugyanott a nemzeti összefogás és válságkezelés mintaállamaiként emlegetett Írországot, Portugáliát és Olaszországot is. Portugália egyébként valóban minta lehetne: ott kormány és ellenzék összefogott a megszorításokkal járó válságkezelés, a gazdaság stabilizálása érdekében.
Válságkezelésről azonban szó sem esik a program tervezetében. „Az új korszak első kormánya” még megalakulása előtt ellazsálta, hogy erről legalább hevenyészett munkaanyagot készítsen, ehelyett a tervezet egész egyszerűen átemelte a Fidesz meglehetősen semmitmondó választási programjának szövegét. Ezzel kétségkívül meg lehet úszni a későbbi számonkérést, sőt a „más a választási, és más a kormányprogram” jellegű vádakat is – e kijelentésébe bukott bele, még kinevezése előtt, 1998-ban Urbán László, Orbán Viktor első kormányának pénzügyminiszter-jelöltje (HVG, 1998. június 13.). E megállapításával Urbán az 1998-as nemzetközi pénzügyi válság idején a befektetői körök aggodalmát igyekezett csillapítani, akik megrettentek a Fidesz voluntarista gazdasági programjától. A mai miniszterjelölteket nem lehet hasonló elszólásokon rajtakapni, viszont a mostani, Görögország összeroppanásával jellemezhető adósságválság közepette a befektetői körök éppen akkora gyanakvással szemlélik a magyarországi fejleményeket, mint nyolc évvel ezelőtt. Szeretnének végre választ kapni a számukra legfontosabb kérdésekre: hajlandó-e a Fidesz kormánya a fiskális fegyelem fenntartására, törekszik-e az Európai Bizottsággal és a Nemzetközi Valutaalappal kötött megállapodás megtartására, meghosszabbítására, netán totális újratárgyalására, készít-e új költségvetést, egyáltalán, milyen konvergenciapályát alakít ki az euró bevezetéséhez (a magyarországi euróbevezetés esélyeiről lásd cikkünket a 77. oldalon).
Miközben a kormányok és az uniós csúcsszervek Európa-szerte a válság elhárításán és a krízisből kivezető stratégiákon ügyködnek, a Magyarországon kormányzásra készülő politikusoknak nincs erre vonatkozó, programban vázolandó mondandójuk. Ilyesmikről legfeljebb az Országgyűlésen kívül nyilatkozgatnak. Mert változatlanul folyik a tippmix, mekkora lesz az idén az államháztartás hiánya. A Fidesz alelnöke és tényfeltáró bizottságának vezetője, Varga Mihály a múlt héten újabb 170 milliárd forintos lyukat talált a büdzsén, egyebek mellett a Malév visszaállamosításának következményeit, a Vértesi Erőmű tartozásait, a Munkaerő-piaci Alap fedezetlen kötelezettségeit sorra véve. Egy másik tényfeltáró csoportosulás, amelyet az Orbán-tanácsadó exjegybankelnök, Járai Zsigmond vezet, decemberben a tervezettől elmaradó 2010-es bevételek és a szükséges többletkiadások szaldójaként maximum 1122 milliárd forintos többlethiányt jelzett, abban ezek a tételek még nem is szerepeltek. „Varga Mihály és tényfeltáró bizottsága folyamatosan olyan csontvázakat tár fel, amelyekről a kormány már részletes tájékoztatást adott” – riposztozott a leköszönő pénzügyminiszter, Oszkó Péter.
Deficitcélt a kormányprogram tervezete még hozzávetőlegesen sem jelölt meg. A követendőnek ítélt költségvetési politikáról a dokumentumból legfeljebb annyi derül ki, hogy a kormányprogram tervezete csínján bánik a konkrét többletkiadásokat igénylő változtatásokkal. „Jó fizetséget” például csupán a rendőröknek ígér, az orvosokat és egészségügyi szakdolgozókat, a szociális és gyermekvédelmi-gyermekjóléti területeken foglalkoztatottakat legfeljebb a mainál jobb társadalmi és anyagi megbecsüléssel kecsegteti. Megtakarítási lehetőségeket a tervezet az állami bürokrácia csökkentésében és a vállalkozások működését megdrágító adminisztrációs terhek mérséklésében lát. Talán az új társadalmi szerződés első bizonyítékaként, talán a vele szövetségesnek tekinthető munkaadói szervezeteknek tett gesztusként értékelhető, hogy a program tervezetének része lett a Fidesz és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara februári közös nyilatkozata, mely szerint a szervezet által összegyűjtött javaslatok beépülnek a kormány gazdaságpolitikájába. Ugyanez a tisztesség érte a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével (VOSZ) kötött megállapodást is. Utóbbin sem aláírás, sem dátum nem látható (lásd Hajszálrepedések című írásunkat).
Habár a Fidesz fő szövetségesei a jelek szerint a munkaadói szervezetek, ők sem ússzák meg fenyegetés nélkül. A magyar gazdaságban túl sok a monopol vagy kartell jellegű piaci helyzet, állapítja meg a tervezet, emiatt az energia drágább, mint a környező országokban, a bankok pedig Európában kiemelkedően magas kamatmarzsokkal és díjakkal működnek. A megállapítás kormányzati beavatkozást sejtet, amiről a kormányfőjelölt bármikor eszmét cserélhet a fő címzettekkel, a vele kiváló kapcsolatokat ápoló Mol- és OTP-vezérrel. A barátokon kívül a fő ellenség szerepében feltüntetett jegybankelnök, Simor András – vagy pedig az utódja – is kap feladatot: „fontos, hogy az új kormány minél gyorsabban levigye a nyugat-európai szintre a forintkamatokat”. Ez lehet kormányzati óhaj, de követelés semmiképpen, a kamatszint meghatározása ugyanis a monetáris tanács feladata – ráadásul a kamatdöntés játéktere jórészt éppen a gazdaságpolitika hitelességétől függ. Mindez nem zavarta Matolcsyt, aki keddi miniszterjelölti meghallgatásán kijelentette: 4,5 százalékos jegybanki kamatot tartana indokoltnak.
A program tervezete nem fukarkodik ugyan a szocialista kormányok szapulásával, mégis van rá esély, hogy megismétli azok hibáit. Nyolc évvel ezelőtt, 2002 nyarán, kormányfőjelöltként Medgyessy Péter is naponta mondott új és új számot, mekkora lesz a deficit. Aztán meg sem állt tíz százalékig. Egész későbbi politikáját az határozta meg, hogyan tudja megállítani a túlköltekezést. Bele is bukott. Az az igyekezet, amelyet most a Fidesz az idei költségvetés tarthatatlanságának sulykolására fordít, szintén kontraproduktív lehet. Egyrészt megingathatja a befektetői körök bizalmát; ebben az esetben az új kormány akkor is megszorításokra kényszerülhet, ha ezeket elkerülhette volna. Másrészt Brüsszel aligha adja áldását a tervezettnél lényegesen nagyobb hiányra, amikor a kormányok Párizstól Berlinig és Pozsonyig éppen azzal vannak elfoglalva, hogy a görög válság elhárítására és az európai pénzügyi stabilitás védelmére létrehozott pénzügyi óriáskeretek feltöltése érdekében a saját országukban milyen megszorításokat alkalmazzanak (a német, spanyol és portugál programokról lásd cikkünket a 22. oldalon). Márpedig egy brüsszeli pofon vagy az IMF-től elszenvedett tárgyalási vereség szintén bizalomvesztéssel járhat.
Eleve nem veszélytelen elgondolás, hogy a Fidesz-kormány az elődjeinek tulajdonított „trükköket” leleplezve és a megszorításokat némiképp ellensúlyozva a tavalyinál jóval nagyobb deficitről kezdené el az államháztartás hiányának csökkentését; például 6,5 százalékról évi 1-1 százalékkal, ahogy azt Matolcsy a Bloomberg hírügynökségnek kifejtette. Ez kísértetiesen hasonlít a Medgyessy-féle receptre, ami nem vált be. De kísért a gyurcsányi csapda lehetősége is: a 2006-os kormányprogram szintén kikerülte az összes kényes kérdést, a hiány csökkentésére bevetett megszorításokkal és reformokkal a kormányfő csak a program elfogadása után állt elő, elementáris felháborodást kiváltva. Talán ezen okulva, Orbán Viktor most haladékot kér, mondván, nincs még tisztában a gazdaság valós állapotával. Bár ő kétségkívül dörzsöltebb politikus Medgyessynél és Gyurcsánynál, előbb-utóbb neki is fel kell fednie a kártyáit, jóllehet azok kavarásában is vitathatatlan kvalitásokat tud felmutatni. Ráadásul van egy nagy előnye a 2006-os Gyurcsánnyal szemben: ő még jó ideig mindent az elődeire kenhet.
FARKAS ZOLTÁN
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
