Schmitt Pál az államfő: Fekvő támasz

A nagyvonalúság látszatára sem igen adva hárította el a kormánytöbbség a változások egyik akadályát, Sólyom Lászlót a „forradalom” útjából. Az Orbán Viktor által – taktikai megfontolásokból – még a választásokat követő hetekben is lebegtetett államfőjelölés a lehető legszimplább végkifejletet hozta: a miniszterelnök régi segítőtársát, a Fidesz korábbi alelnökét, Schmitt Pál házelnököt ajánlotta a legfőbb közjogi méltóságra.

Akik netán olyan illúziókat tápláltak, hogy a kormánypárt – ha nem is szavaz újra bizalmat Sólyom Lászlónak – esetleg olyan jelöltet támogat majd, aki megfelel a pártokon felül álló, a nemzet egységét kifejező államfői karakterjegyeknek, kijózanító leckét kaptak arról, mit jelent valami az elvek, és mit a gyakorlat szintjén. Ugyanaz a Fidesz–KDNP-szövetség, amelyik öt évvel ezelőtt azért protestált az MSZP által államfőnek ajánlott szocialista házelnök jelölése ellen, mert nem látott garanciát arra, hogy Szili Katalin egyenlő távolságot tud tartani a pártoktól, és képes ellensúlyozni a kormányzat esetleges alkotmánysértő lépéseit, a múlt héten kitörő lelkesedéssel üdvözölte Orbán emberét. A Bulgáriában tartózkodó pártelnök-miniszterelnök a családi vakációjáról küldött üzenetében indoklás nélkül ajánlotta frakciótársai pártfogásába Schmittet. Ezzel utólag is igazolódni látszik, hogy nem sok alapjuk volt azoknak a – nemegyszer még a kormányközeli sajtóorgánumokban is teret kapott – találgatásoknak, melyek szerint az utolsó napokig nem dőlt el semmi, és hogy esélye lett volna labdába rúgni például Vizi E. Szilveszter volt és Pálinkás József jelenlegi MTA-elnöknek, netán Bihari Mihálynak. Utóbbi alkotmánybírósággal, míg Vizi E. a labdarúgó-szövetségi elnökségi tagsággal vigasztalódhat.

Fazekas István

Alighanem udvariasságból a Fidesz múlt kedden azért meghallgatta az MSZP – önmaga által is teljesen esélytelennek ítélt – jelöltjét, Balogh András thaiföldi nagykövetet, akit alkalmasnak is találtak a megméretésre. Pontosabban inkább arra, hogy kellék legyen abban a színjátékban, amelynek a végkimenetele egy percig sem lehetett kétséges. Maguk között – a parlament folyosóján – még a választás szünetében is azon morfondíroztak, illetve derültek kormánypárti képviselők, hogy követhettek el a szocik olyan taktikai hibát, hogy saját jelöltet állítva azt a látszatot erősítették, mintha nyílt lett volna a küzdelem. (A jobboldalon is sokak által támogatott Sólyom csak jelképes jelölést kaphatott, mivel az LMP 16 parlamenti képviselőjének ajánlásához nem akadt további 34 csatlakozó.)

Schmitt első fordulós győzelme borítékolható volt. A Fidesz háza tájáról korábban egyedül Kövér Lászlónak tulajdonítva jelentek meg olyan infók, hogy fenntartásai voltak a jelölt alkalmasságát illetően. A koalíciós társ KDNP prominensei viszont nem rejtették véka alá, hogy nekik olyan ember kellett, aki – Semjén Zsolt szavaival – „közülünk való”. Harrach Péter, a kereszténydemokraták frakcióvezetője Orbán jelöltjének erényei közül a kompromisszumkészséget emelte ki.

Pedig kompromisszumkényszerről szó sincs. Schmitt egyértelművé tette, hogy felfogása szerint az államfő csak fölösleges láncszem a törvényhozás gépezetében. „A kormány törvényalkotási lendületének nem gátja, hanem inkább motorja kívánok lenni” – mondta a Fidesz–KDNP képviselői előtti jelöltbemutatkozóján, amit kedden a parlamentben is megismételt. Így ha netán maradt volna valakiben olyan kétely vagy remény, hogy megválasztása esetén Schmitt szuverén politikussá, afféle második Sólyom Lászlóvá válna, akkor azzal leszámolhatott.

A távozó államfő – viszonyítási pontként, negatív előjellel megemlítve – többször is előkerült Schmitt bemutatkozása során. Hol maga a jelölt, hol a párttársai illették a nem túl hízelgő „arisztokratikus”, „elefántcsonttoronyban lakó” és hasonló jelzőkkel. Amit a személyes kritikákra korábban nem nagyon reagáló Sólyom az elmúlt napokban a maga módján visszautasított. A hétvégi gödöllői polgármester-találkozón például azt ecsetelte, hogy az általa meghonosított államfői országjárások során több személyes találkozóra került sor közte és kistelepülési vezetők, illetve a nép egyszerű gyermekei között, mint elődei idején. Ugyanakkor Sólyom – Schmittnek és a kormánynak is szóló üzenetként – azt is fontosnak tartotta megemlíteni: az önkormányzatok fontos feladata, hogy ellensúlyt képezzenek a központi hatalommal szemben.

Ha korábbi szakmai és politikai pályafutása során Schmitt valamiben igazán erősnek tűnt (lásd cikkünket a 14. oldalon), akkor az leginkább a diplomáciai érzéke – más szóval simulékonysága –, amelynek az elmúlt napok lendületében éppenséggel híján volt. Utóbb számos gesztusértékűnek szánt, ámde annál sutábbra sikeredett mondatával igyekezett enyhíteni korábbi kijelentései súlyát. A szocialistáknál tett hétfői bemutatkozó látogatásán például úgy fogalmazott, hogy „a pártsemlegesség egy idő után bekövetkezik”, illetve hogy már a Fideszben is megmondta, megtörténhet, hogy visszaküld egy törvényt – igaz, megnyugtatta pártját, ezzel nem ellenük akar cselekedni. Az államfői belépő azonban olykor még a kormánypártok szellemi holdudvarának tagjai körében is keserű szájízt hagyott maga után.

Az államfői politizálása középpontjába a „magyar embereket” állító – ennek jegyében például nyelvvédő mozgalmat is hirdető – Schmitt a Medián felmérése szerint talán egy közvetlen választás eredményeként is köztársasági elnök lehetne. A választók 32 százaléka szavazna rá, míg Sólyomra 24, Baloghra 14 százalék, és Morvai Krisztina is kapna 6 százalékot (a többiek nem mennének el, vagy nem tudják, kire voksolnának). Schmitt és pártja ügyetlenségén is múlt tehát, ha mégis bizalmi deficittel indul az új államfői mandátum. Az is igaz viszont, hogy a kedden megválasztott elnök közvetlenségével a népszerűségi listák élén elfoglalt előkelő helyezéseket illetően már rövid időn belül elődei nyomdokába léphet. Az viszont, hogy államfői működése alapján hogyan fognak megemlékezni róla a jogtörténeti annalesek, 2015-ben, az elnöki ciklusa végén derül majd ki.

DOBSZAY JÁNOS