Csökkenő Fidesz-előny

Szűkült a rés a Fidesz–KDNP és az MSZP támogatottsága között az utóbbi egy hónapban a választani tudó „biztos” szavazók körében, bár a Fidesz-hívők még mindig több mint háromszor annyian vannak - áll a Medián felmérésében.

  • HVG HVG
Csökkenő Fidesz-előny

 

Mindez annak tulajdonítható, hogy jelentősen nőtt a szocialista szavazótáborban azok száma, akik manapság elmennének szavazni, miközben a többi szavazói csoport aktivitása kisebb-nagyobb mértékben csökkent – derül ki a Medián december első hetében készített, 1200 fős országos reprezentatív felméréséből. A fél éve mért 21 százalékról jelentősen, 32 százalékra nőtt a Fideszre semmiképpen sem szavazók aránya. A második Orbán-kormány megalakulása óta most először kerültek többségbe azok, akik a kormány teljesítményét inkább gyengének tartják (az elégedettek aránya a novemberi 51-ről 45 százalékra csökkent). Az országban általában véve rossz irányba mennek a dolgok – így tartja a két hónappal ezelőtti 39 százalék után a megkérdezettek 48 százaléka. Orbán Viktor kormányfő népszerűsége – az utóbbi hónapok tendenciáját folytatva – mérséklődött, de továbbra is ő áll a politikuslista élén. Őt Schmitt Pál államfő és sok Fidesz-politikus követi.