A nyugatnémet közszolgálati televízió híradójában, a Tagesschauban 1979. január 20-án este olyan közleményt olvastak föl, melynek következtében alapvetően változott meg a keletnémet hírszerzés belső élete. Dezertált egy Stasi-tiszt, tudatta a hír, s ennek köszönhetően máris több keletnémet kémet lepleztek le a nyugatnémet hatóságok. Az NDK állambiztonsági szolgálata, a Stasi nemcsak saját polgárait figyelte meg, hanem a keleti országok legeredményesebb külföldi hírszerzése is volt. Az 1979-es ügy elsősorban a tudományos-műszaki részleget érintette. A dezertáló ugyanis Werner Stiller akkor 32 éves Stasi-főhadnagy volt, aki azon az osztályon dolgozott, és aki magával vitte azoknak az NSZK-ba telepített ügynököknek a listáját, akiknek ő volt a tartótisztje.
Stiller, aki a CIA-tól kapott személyazonosságát használja a mai napig, Peter Fischer néven pénzügyi szakember lett az USA-ban, majd befektetőként próbálkozott Magyarországon. Ebben lelt partnerre a kilencvenes évek közepén Töröcskei István pénzember, a Fidesz-közeli Hír Tv-médiacsoport fő tulajdonosa személyében, akinek egy Prágában élő német üzletember, Karlheinz Hauptmann mutatta be.
A Marx Károlyról elnevezett lipcsei egyetemen szerzett fizikusdiplomát Stiller, aki sok minden mást is vitt még magával, amiből a nyugatnémet titkosszolgálat képet alkothatott a legendás Markus Wolf által irányított Stasi felderítési igazgatóságának, a HVA-nak a munkájáról. Meg magáról Wolfról is: róla csak annyit tudtak a nyugati hírszerzők, hogy jó megjelenésű, művelt, több nyelvet beszélő, a tömzsi, erőszakos Stasi-főnök Erich Mielke ellentéteként egyáltalán nem apparatcsikot formázó valaki – de az arcát soha nem látták. Egyetlen kép sem volt róla forgalomban – amíg Stiller rá nem mutatott az elébe tett fotók közül: de hisz ez Markus Wolf! Aztán ez a kép került pár héttel később „valahogy” a hamburgi Der Spiegel címlapjára, végképp dekonspirálva a kémfőnököt.
A dezertálás jó néhány embert juttatott börtönbe. Ők voltak azok, akiket a kelet-berlini központ – ahol egy nap késéssel vették észre az addig mintaszerű munkatársnak számító főhadnagy távozását – nem tudott értesíteni, és időben „átmenteni” az NDK-ba. Stiller átállása alaposan megnehezítette az új ügynökök telepítését is, beleértve a Nyugat-Németországban akár pénzért, akár meggyőződésből az NDK hírszerzésével együttműködni esetleg hajlandó NSZK-állampolgárok beszervezését. És elhintette a belső gyanakvás és bizalmatlanság magját a Stasi berkeiben. Addig – írja Stiller a Berlinben most megjelent Az ügynök című könyvében – aki egyszer bekerült az apparátusba, abban már megbíztak, nem ellenőrizték, csak az számított, hogy életvitele ne ütközzön a szocialista erkölcsbe, tehát ne csalja a házastársát. (Egészen más elbírálás alá esett persze, ha ezt szolgálati feladatként tette. A Stasi egyik fegyvere volt ugyanis a Rómeók bevetése: jó megjelenésű Stasi-tisztek környékezték meg a bonni kormányhivatalokban dolgozó magányos titkárnőket.) Stiller egyébként csalta magyar származású feleségét, Erzsébetet, akivel az egyik lipcsei vásár idején ismerkedett meg, és akivel két közös gyermekük is van. A félrelépés célszemélye Helga volt, aki az oberhofi szálloda pincéreként dolgozott, és akinek Nyugaton élő bátyja segítségével vette föl Stiller a kapcsolatot a nyugatnémet hírszerzéssel, a BND-vel.
Stiller becsületére legyen mondva, hogy meg sem próbálja magát úgy beállítani, mint aki a szabad világ iránt érzett elkötelezettségből fordult volna szembe az NDK-val. Egész egyszerűen unta a hétköznapi rutint – végül is a központban dolgozó hírszerző egyben bürokrata is –, de azért azt is látta, hogy a keletnémet rendszer ideológiája és a dolgozók jóléte között igencsak nagy szakadék tátong. Meg magának is szeretett volna kicsivel több jólétet és szabadságot – Nyugatot.
Kelet-Berlin tombolt: hozzák haza, vagy tegyék kint ártalmatlanná – ez volt a Stasi-főnök Mielke parancsa, ám Stillert jobban védték, mint egy államfőt. Konspiratív helyen lakott, váltott szolgálatban húsz személyi biztosító vigyázott rá, ha kocsival mentek, elő- és utánfutó autó kísérte. Másfél évig tartott, amíg a nyugatnémet titkosszolgálat mindent kiszedett belőle, majd – miután saját bevallása szerint összesen négyszázezer márkával megjutalmazták – átadták a CIA-nak. Ott egyrészt újra kihallgatták, szebben fogalmazva hosszan elbeszélgettek vele az NDK-hírszerzés minden részletéről, majd új embert faragtak belőle. Werner Stiller szász-anhalti származású keletnémetből lett Klaus Peter Fischer budapesti születésű (felesége révén, aki egyébként a dezertálása után elvált tőle, tudott magyarul) egyetemista a St. Louis-i főiskolán, aki a közgazdaságtudományokkal ismerkedett. Sikeresen, mert attól kezdve befektetési bankárként kereste a kalácsát. Előbb a Goldman Sachs londoni irodájában, majd a Lehman Brothersnél, Frankfurt am Mainban. A német újraegyesítést is pénzügyi szakemberként érte meg – ennek köszönhette lebukását is: megszólaltatták egy tévéműsorban mint tőzsdei szakértőt, s több egykori „ügyfele” és kollégája felismerte.
Stillert – azaz immár Fischert – a kilencvenes évek második felében Budapestre hívta egyik volt kollégája. Arról, hogy a hírszerzői vagy a banki időkből datálódik a kollégaság, Stiller nem tesz említést. A vendéglátó egy kis befektetési bankot vezetett, ám időközben a kis halat megette egy nagy, így Stiller jobb híján beszállt egy brókerházba. Ami rossz befektetésnek bizonyult. „Egész egyszerűen becsaptak” – írja budapesti éveiről, amelyeknek 1997 volt a mélypontja: 50. születésnapját kikapcsolt telefonnal, üres hitelkártyával és néhány üveg vörösborral ünnepelte.
Magyarországi üzleti partnerei minderre kicsit másképpen emlékeznek. Töröcskei még 1990 előtt a Magyar Nemzeti Bank alkalmazottjaként ismerte meg az akkor a Goldman Sachsot képviselő Fischer-Stillert, akit utóbb Hauptmann kommendált, hogy fektessen az akkoriban Töröcskei-érdekeltség Equilor brókercégbe. Hauptmann – aki ezek szerint azonos Stiller titokzatos „kollégájával” – maga is figyelemre méltó személyiség. Az új üzlettárs előéletét aligha ismerő Töröcskeinek, illetve az évek során vele együtt mozgó Boros Imrének, az első Orbán-kormány későbbi kisgazda párti PHARE-miniszterének nyújtott segítséget a kilencvenes évek elején a Kulturbank Rt. megalapításában. Utóbb pedig azzal került be a világsajtóba, hogy a cseh ügyészség szerint az ő Man szigeteki cége, az ECM Holding Ltd. közvetítésével kapott a szociáldemokrata párt 20 millió koronás tiltott pártpénzt. A feladó állítólag a Magyarországon a Postabank-botrány egyik főszereplőjeként ismertté vált Barak Alon volt, miközben az ECM szintén jegyzett Equilor-részvényt.
Akárhogyan is, a Fischer–Töröcskei-kapcsolat nem állta ki az idők próbáját. Az utóbbi környezetében úgy emlékeznek, hogy a német befektető „kezelhetetlennek” bizonyult, ráadásul piaci pletykák szóltak a törvényesség határát átlépő egyéb befektetéseiről, amit az equilorosok nem vállalhattak, inkább kivásárolták.
Azóta újra fut az egykori sztárkém szekere: előbb egy divatlánchálózatot épített föl, amit jó időben eladott, most már csak saját befektetéseivel foglalatoskodik. Meg – amint azt a Welt vasárnapi kiadásának interjújában elmondta – sorrendben hatodik, de megint magyar, 22 éves feleségével. Legalábbis ez áll a könyvében, de a jelek szerint kicsit kozmetikázott a valóságon. A Töröcskeivel, illetve Mehrli Péterrel, a Magyar Ingatlanosok Szövetségének elnökével alapított, az ő 1998-as kiszállásuk óta más üzletfelekkel működtetett Pannon Estate Kft.-t 2008-ban, a szépségápolással foglalkozó Aphrodité Hungária Kft.-t 2009-ben számolták föl. Fizetésképtelenné nyilvánították a textil-kiskereskedő Danubius Fashion Kft.-t is, és fantomcéggé minősítette a bíróság a Winterlake Consulting Kft. nevű Stiller-céget. Mindennek ellenére a leköszönt hírszerző nem vágyik el Budapestről. Mint a HVG-nek elmondta, a BND nyugdíjasaként otthonából, a pesti Marina Part egyik toronyházának teraszáról gyönyörködik a dunai panorámában, miközben befektetőként és magánemberként is Afrikát tartja álmai földjének.
RÁDI ANTÓNIA, WEYER BÉLA / BERLIN
