szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Hatvanhárom baleset történt az év első napján az ország közútjain; az egyik egy halálos áldozatot is követelt, míg további öt súlyos és húsz könnyebb sérüléssel járt - közölte a rendőrség vasárnap.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közleményében arra figyelmeztette az autósokat, hogy a fagypont alatti hőmérséklet miatt az utak továbbra is balesetveszélyesekek. A letaposott hótól lefagyott utak miatt a csúszásveszély megnő, fontos, hogy az útra kelők türelmesebben, az út- és látási viszonyoknak megfelelően, lassabban vezessenek - írták.

A rendőrség azt is kérte az autósoktól, hogy a köd miatt fordítsanak nagyobb figyelmet a gépkocsik világításának ellenőrzésére, a ködfényszórók használatára. A rendőrség arról is tájékoztatott, hogy a tompai, a röszkei és az ártándi közúti határátkelőhelyen - vasárnap és hétfőn - az országba belépőknek előreláthatólag akár egy-kétórás várakozásra is számítaniuk kell.

Ennél is többet - akár három órát is - sorban kell majd állniuk a személyforgalomban Záhonynál és Beregsuránynál. Nagylaknál és Ártándnál pedig egy-két órát is várakozhatnak a kamionok.

Az ORFK közölte azt is, hogy Újév napján hét szabálysértési eljárást indítottak engedély nélküli pirotechnikai tevékenység végzése vagy az e körbe tartozó termékekre vonatkozó előírások megszegése miatt.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!