Akkor is csökkennie kell valamelyest a nyugdíjaknak, ha megmarad a tőkefedezeti elem, ez a demográfiai arányok alakulása miatt elkerülhetetlen, de a tőkefedezeti elem jelenléte nélkül sokkal gyorsabb lesz a csökkenés. Orbánéknak sikerült elérniük, hogy a közbeszéd az elmúlt hetekben kizárólag a magánpénztárakról, az ott elért hozamokról, a költségeikről szól, és szóba sem kerül az, hogy mi lesz az állami nyugdíjalappal.
Figyelemre méltó, hogy a magánnyugdíjpénztárban maradást január 31-ig kell bejelenteni, és aki nem jelentkezik be, az automatikusan átkerül az államiba. Tehát február elejéig meg akarják kaparintani a pénztártagok megtakarítását, mindaddig hallgatva arról, hogy mit terveznek a felosztó-kirovó rendszer szabályozásáról. Mint Matolcsy már közölte, februárban jelentenek be „szerkezeti reformokat” – feltehetően akkor árulják el egyebek mellett azt is, hogy mit kezdenek az állami nyugdíjak szabályozásával. Legutóbb a Magyar Televízió Este című műsorában Orbán Viktor azt mondta: „Még nem értünk a végére, még kell néhány fontos döntést hoznunk” a következő hónapokban a nyugdíjrendszer fenntarthatósága érdekében. Arról azonban hallgatott, hogy mire készülnek. És mindenki tudomásul veszi, hogy miután a választások előtt hallgattak arról, hogy mit terveznek tenni a nyugdíjrendszerben (ahogy minden szándékukról hallgattak), még most is hallgatnak róla, amíg nem hagyta magát több millió ember visszaléptetni az állami nyugdíjrendszerbe -
hívja fel a figyelmet a közgazdász.