A sajtó is lefutott és eldöntött kérdésként kezelte az utóbbi hetekben az ügyet, holott a dolog nem az – vélte Bauer Tamás közgazda, volt szabaddemokrata országgyűlési képviselő. A kérdés mindenkit érint, azt a mostani nyugdíjast is, „aki abban bízik, hogy még tíz év múlva is nyugdíjas lesz, meg húsz év múlva is” – mondta. Szerinte még százezrek törik a fejüket, hogy maradjanak-e a magánrendszerben. Nem mindegy, hogy a mostani tízezer embernél mennyivel többen maradnak a magánnyugdíjrendszerben, a döntés lényege valójában az, hogy húsz év múlva lesz-e az embereknek nyugdíjuk és ha igen, akkor mennyi. Bauert „nagyon zavarja”, hogy „a két demokratikus ellenzéki párt” közül igazából egyik sem híve a magánnyugdíjrendszernek, legfeljebb a felszámolás módja nem tetszik nekik. Ezt az LMP „explicit módon” kimondta, az MSZP több képviselője pedig „implicit utalásokkal” érzékeltette – közölte Bauer. Ez azt jelenti, hogy „a politikai szférában” a Fidesz elképzeléseivel szemben nincs igazi ellenerő. „Senki sem képviseli igazából a tízmillió magyar ember jövőjét, nyugdíjaskori megélhetését” – fogalmazott Bauer, aki a sajtót is bírálta, amiért az újságírók csak a kormány eljárásán háborognak, de alapvetően nem a magánnyugdíjrendszert védik. Az egykori politikus hangsúlyozta: a rendszerváltás óta a másfél évtizeddel ezelőtti nyugdíjreform volt az egyetlen reform, ami valóban meg is valósult. A január 31-i határidőig hátralevő időben a tipródó százezreket meg kéne győzni a magánnyugdíjpénztárakban maradás előnyeiről – zárta bevezetőjét Bauer Tamás.

Az egykor a gazdasági és közlekedési tárcát is vivő Csillag István közölte: a nyugdíjreform akkori indokai azonosak voltak az európai indokokkal. A fejlett országokra jellemző korfának tulajdoníthatóan „az eltartók és eltartottak aránya megbomlott”. Ez tehát nem magyar specialitás volt, de Magyarországon súlyosbította a helyzetet, hogy a befizetők száma is csökkent: a nyolcvanas években ötmillió, tíz évvel később bő hárommillió befizető volt. Ennek a demográfiai tényezők mellett az is az oka – hangsúlyozta Csillag –, hogy a rendszerváltás után lényegesen megnőtt a nyugdíjjárulékot nem fizető cégek – pontosabban: az ilyen cégeknél dolgozók – aránya. Hangsúlyozta: a nyugdíjreform lényege az volt, hogy a fiatalok, főleg a pályakezdők, vegyék tudomásul: idős korukra, a majdani nyugdíjra el kell kezdeniük spórolni. Meg kellett törni a munkaadó és a munkavállaló között kialakult „káros együttműködést”, amelynek lényege az volt, hogy együtt szabotálják el a befizetéseket. E folyamat következtében már a kilencvenes években is kénytelen volt a nyugdíjalap tíz-tizenkét százalékát a költségvetés más forrásokból pótolni. Csillag szerint a nyugdíjrendszer fönntarthatósága összeurópai probléma. „Mindenhol az a tendencia, hogy magánnyugdíjalapok jöjjenek létre és hízzanak” – vélte.

A reform előtti befizetési kötelezettségek messze nem voltak egységesek. Az egységesítés a Horn-kormány alatti reform része volt. Ezt azonban az álminimálbér és az ál-részfoglalkoztatottság megjelenése követte – mondta a volt miniszter.

Húszbillió forint a központi költségvetés államadóssága, a magánpénztári vagyon azonban csak hárombillió, vagyis kevés a lyuk teljes betöméséhez – derült ki Gaál Gyula volt szabaddemokrata országgyűlési képviselő hozzászólásából. A Medgyessy-, utóbb az első Gyurcsány-kormány gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkára úgy látja: számos dolgot lehetett volna tenni annak érdekében, hogy a nyugdíjrendszer megálljon a maga lábán, például fizetésre kényszeríteni a potyautasokat.

Gaál szerint a mostani szabályozás következtében az egyes befizetők nyugdíja nem lesz összefüggésben azzal, hogy mennyit fizettek be. Hangsúlyozta: nemcsak arról van szó, hogy a kormány rosszul kommunikál a kérdésben, hanem rossz technikát is alkalmaz rossz cél érdekében. Figyelmeztetett: az állami nyugdíjrendszernek lényegesen nagyobb kockázatai lesznek, mint a magánnak.

A sajtó azért tette ezt az ügyet zárójelbe, mert a médiaügy került terítékre, és a sajtó nem szokott egyszerre két dologgal foglalkozni – vélte Mihályi Péter közgazda, volt pénzügyminisztériumi helyettes államtitkár. „Soha nem tapasztalt erkölcsi nyomás nehezedik az Alkotmánybíróságra mind a médiatörvény, mind a nyugdíjpénztár ügyében, és jó lenne ezt fokozni” – közölte a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Azoknak, akik mégis visszalépnek az állami rendszerbe, Mihályi azt javasolta, hogy töltsék ki a Stabilitás Pénztárszövetség honlapjáról letölthető úgynevezett jogfönntartó nyilatkozatot. A honlapot idézve „ez a nyilatkozat jelzésértékű a magyar állam irányába, hogy a nyilatkozatot leadó magánnyugdíjpénztári tag az állami társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe történő visszalépéséről csak és kizárólag a hatályba lépett jogszabályi korlátozásra figyelemmel döntött, mert ellenkező esetben hátrányt szenvedett volna”. Ezt kitölteni „jó ötlet” – fogalmazott Mihályi. „Ártani nem árthat, de jogi és erkölcsi kapaszkodót adhat a továbbiakban.”

„A dilettáns kampány során a Fidesz romokról beszélt, majd most – például Kósa Lajosnak a forintot lejtőre tévő nyilatkozatával – megteremti ezeket a romokat.” Ezt már Dániel Péter, a Kék szalaggal a demokráciánkért mozgalom alapítója közölte. Jogászként arra hívta föl a figyelmet, hogy egy szerződésben rögzített jogot nem lehet úgy korlátozni, hogy arról a szerződő felek nem nyilatkoznak, mert ez sérti az európai uniós jogot. Úgy folytatta: ezen az alapon a Fidesz vezető politikusait arra lehetne kényszeríteni, hogy írják alá, nem vesszük el a házaikat, ha pedig nem írják alá, akkor elvesszük. Közölte: a politikai vezetés részéről felmerül a sikkasztás gyanúja, ugyanis aki a rábízott vagyont más célra használja, az sikkasztást követ el. Csalással vádolta meg Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi kormánybiztost, mert „egészen elképesztő, megtévesztő nyilatkozatokat tett” a magánpénztári tagok lehetőségeiről, ezzel kárt okozva nekik. Ilyen volt például „az eltőzsdézés”, ami Dániel Péter szerint „nevetséges dolog”. A Mihályi által említett jogfenntartó nyilatkozatról azt mondta: civilként és jogászként is támogatja, „de még jobb, ha a magánban maradunk: akadályozzuk meg ezt az elképesztő sikkasztási kísérletet”.

Költői kérdés formájában hasonló gondolatokat fogalmazott meg Nehéz-Posony Márton ügyvéd is: „Az állam megteheti-e, hogy egy, már létrehozott szerződéses viszonyrendszert fölrúg?” Szerinte a jogállamiság és a jogbiztonság alapelveit az állam nem sértheti meg. Hangsúlyozta: az általa az Alkotmánybíróságnak e tárgyban beadott indítvány az emberi méltóságra hivatkozik. Szerinte azért érdemes a magánnyugdíjpénztárban maradni, „mert így legalább az enyém marad, amit eddig megtakarítottam, ha visszalépek az államiba, akkor a pénzemet az életben nem látom viszont”. Mihályi Péter ehhez annyit tett hozzá, hogy akár tízezren, akár hárommillióan maradnak a magánnyugdíjpénztárban, mindenképpen érdemes maradni. Ha tízezren, akkor azért, mert egy hatalomváltás esetén nem lesz jelentős tétel tízezer embert kárpótolni, ha hárommillióan, akkor azért, mert erős lesz a politikai nyomás.

Szegő Péter