szerző:
MTI

Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója azt kéri Kocsis Istvántól, a Budapesti Közlekedési Vállalat vezérigazgatójától, hogy vonja vissza a régi típusú, manuális jegylyukasztókra kiírt pályázatot - derül ki az MTI birtokába került, hétfőn kelt levélből, amit a BKK vezetője írt.

Vitézy Dávid a Kocsis Istvánnak címzett levelében azt írja, megdöbbenéssel értesült arról, hogy a BKV 2013-ig több millió forintot akar elkölteni olyan jegyérvényesítő eszközökre, amelyek alkalmatlanok az időalapú jegyrendszer bevezetésére. Hangsúlyozta, hogy Tarlós István főpolgármester programjában is szerepel ez az elképzelés, amelyről Kocsis Istvánnak is tudnia kellett.

A BKK vezérigazgatója arra kérte Kocsis Istvánt, hogy haladéktalanul mutassa be, milyen indokok szóltak a lyukasztós jegykezelő készülékek beszerzése mellett. Kezdeményezte továbbá azt, hogy a tarifarendszer megújításáig a BKV az ilyen irányú beszerzési szándékától álljon el.

Az Index.hu hétfőn írta meg, hogy a BKV a vonaljegyek érvényesítéséhez szükséges 9 lyukú mechanikus jegykezelő készülék és JK 9.6 típusú lyukasztószeg szállítására írt ki pályázatot. A tender évi ezer darab jegykezelő készülék és évi 2700 darab lyukasztószeg szállítására vonatkozik.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Elfogták a veszprémi férfit, aki verekedés közben megölt egy vendéget

Elfogták a veszprémi férfit, aki verekedés közben megölt egy vendéget

Harminc év börtönt kapott a bolgár újságírógyilkos

Harminc év börtönt kapott a bolgár újságírógyilkos

A berlini utcákon nagy csata dúl az éjszaka királya címért

A berlini utcákon nagy csata dúl az éjszaka királya címért

A számok is igazolják, hogy a Brexit elvette az EU-s munkavállalók kedvét Nagy-Britanniától

A számok is igazolják, hogy a Brexit elvette az EU-s munkavállalók kedvét Nagy-Britanniától

Sok pénzt keresni kevés munkával? Ez ma már nem megy

Sok pénzt keresni kevés munkával? Ez ma már nem megy

Húsvéti üzenetében is magát dicsérte Donald Trump

Húsvéti üzenetében is magát dicsérte Donald Trump